2013. október 7., hétfő

Dobverők

Szombaton a Nyúl megkapta a leghasznosabb ajándékot, amit csak egy panelben lakó kisgyerek kaphat: egy pár dobverőt. 

Az úgy volt, hogy Tetkós kivitte a Nyulat a Hangfoglalásra. (Előző nap toporzékoltam, hogy már megint itthon kell maradnom, aztán beletörődtem, hogy ikerbabákkal mégis mit keresnék ott, majd este a Hangfoglalásról készült összeállításban mit láttam a tévében? Ikerkocsiban ülő, az enyémekkel kb. egyidős babákat. :( Már megint nem voltam elég vagány.) A Nyúl rendkívül élvezte, tátott szájjal nézte a koncerteket és hangszereket, és elképzelem, milyen tüneményes lehetett, amint a kis Harley Davidsonos bőrdzsekijében meg halálfejes pólójában ballagott az apja mellett, de keményen ellenállt az idegenek minden fotózási kísérletének. Viszont továbbra sem tett le azon elhatározásáról, hogy ő dobos lesz egy rockzenekarban, ami meg engem továbbra is elkeserít, mert túlságosan bennem van az, hogy "a dobos még nem zenekar, de már nem közönség", és tényleg... Nehogy már ne frontember legyen. Na mindegy. (Múltkor megosztotta velem egy titkos álmát: hogy az ovisok előtt koncertezik a barátaival alapított rockzenekarral, az oviudvar közepén lévő domb a színpad. Kicsi koromban én is ilyenekről álmodoztam, és teljesen elolvadtam, amikor meghallottam, hogy neki is vannak ilyen dolgai.) Szóval Tetkós örömet akart szerezni neki, úgyhogy meglepte a dobverőkkel, és végül is nem mondhatjuk, hogy a Nyúl nem örült, mert eddig még talán semmitől sem volt ennyire bezsongva. (Bennem pedig felsejlett Slash könyvéből az a rész, amikor életében először vett a kezébe gitárt...)

Ja, meg kapott pengetőt is valami - Tetkós idézem - "olyan nénitől, hogy húúúúúúúúúúhhaaa". Anyádat. Na mármost a dobverő dob nélkül és a pengető gitár nélkül majdnem egyformán szuper ajándék, csakhogy a találékony Nyúl az előbbinél mégis ki tudta aknázni a dologban rejlő lehetőséget: mindenféle műanyag dobozokat és vödröket fordított fel, és azokat püfölte, amikor itthon voltunk, mindannyiunk nagy örömére. (Mondanom sem kell, hogy elsőként az ikeás vasalósgyöngyöket - több ezer darabot - rejtő műanyag doboz tartalmát borította ki, mondván, hogy az mostantól dob.)

Szerintem az alsó szomszédok már olvasgatják a lakáshirdetéseket.

Ja, nyomatékosan megkérek minden rokont és ismerőst, hogy NE vegyenek neki dobot. Legfeljebb akkor, ha vesznek mellé egy 200 m2-es, tökéletesen hangszigetelt házat is, kertjében egy sufnival. Köszönöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése