A facebookon (hol máshol) az egyik kozmetikai cégnél találtam egy ilyen bejegyzést:

"Az újévi fogadalmam, hogy:

a) többet olvasok a gyermeke(i)mnek majd

b) több időt töltök vele/velük

c) töbet nevetünk

d) egyéb: 

Írd meg kommentben! ;)"

Na, jöttek is a kommentek, hogyaszongya hőőőőőőőő, hát énnekem nem kell, én így is minden időt velük töltök; meg, hogy ettől többet már nem lehet olvasni, mint amennyit én; meg, hogy hát igen, sok a szar anya, akinek  fogadkoznia kell, de örüljünk, hogy mi nem ilyenek vagyunk... (Egy-két ember írta azt mindössze, hogy ő türelmet fogad, mert tudja magáról, hogy nem tökéletes, stb.) 

Egyre mélyebbre süllyedtem a saját szememben is, mert én bizony napok óta fogadalmakat fogalmazok meg (bár olyat pl. hiába is fogadok meg, hogy minden este 8-kor olvasok a Nyúlnak, ha egyszer az ikrek éjfélig-1-ig folyamatosan ébren vannak, na mindegy, nem ilyen jellegűeket), szóval egyre jobban szégyelltem magam, merthogy ugye türelmetlen vagyok és állandóan álmos (tudom, minek akart gyereket az ilyen), és semmire sincs időm, és igen, mindig fészbúkozok szoptatás közben, meg amikor eljátszanak ketten-hárman, akkor is, és még sorolhatnám. És akkor valaki írt valami ilyesmit: "Még jó, hogy a sok szuperanya egy ilyen fos posztra nyomja a kommenteket."

Azóta ahányszor eszembe jut, sírok a röhögéstől.

Mellesleg egyszer úgy szeretnék én is arra a szintre eljutni, hogy szívből isteníteni tudjam magam, mekkora fantasztikus anya vagyok... Na mindegy.