9. hónap

Szeretteim közül ketten ma lettek 9 hónaposak, úgyhogy úgy döntöttem, hogy - bár jön hozzánk ma vendég (de "csak" E., aki tisztában van vele, hogy "mi folyik Gyöngyösön" általában) - hagyom a takarítást, és ha már a gyerekek megörvendeztettek azzal a ritkasággal, hogy egyszerre alszanak, leülök és írok végre egy tisztességes bejegyzést.

Szóval mintha csak most lett volna, blablabla... Nézzünk inkább egy gyors állapotfelmérést.

Mozgás

Drágáim éppen mászva és a bútorok mentén kapaszkodva fedezik fel a világot, de már olyan régóta csinálják így (kb. 2-3 hónapja kezdték, kis Kenyő talán 1-2 héttel később), hogy teljesen természetesnek tűnik. A napokban mesélte egy hasonló korú baba édesanyja, hogy a kisfia elkezdett kúszni, és - nem, nem egy "éngyerekemdekirály"-féle összehasonlítás következik - akkor döbbentem rá, mekkora szerencsém van velük, ugyanis borzasztóan megkönnyítik a dolgomat. Lehet például hívni őket, és akkor jönnek. Meg lehet ismerni a mászásukat, ezen nagyon szoktam nevetni: amikor a mosogatónál állok, és pici kezek csapódását hallom a padlón, az tudom, hogy kis Kenyő. Ha szuszogást hallok egyre közelebbről, az a kis Varog.

Állnak már kapaszkodás nélkül is, a kis Varog olyan 10-15 másodpercig is, és olyankor is csak azért borul rám, mert megzavarom a lelkendezéssel, hogy "jaj, de ügyes vagy, hát nagyon ügyes vagy, de ügyes vaaaaaaaaaaagy, úristen". A kis Kenyő is jó pár másodpercig álldogál már, tegnap úgy állt mellettem sokáig, hogy csak a kezemben lévő cumit fogdosta kapaszkodásként.

Játék

Azt vettem észre, hogy kis Varog nagyon szépen el tud játszani egyedül. Eddig úgy ment a fürdés, hogy amíg egyiket fürdettem, másik a járókában volt, ezt kis Kenyő általában végigordította, kis Varog viszont simán elfoglalta magát. Mostanság autókat tologat (igen, felfedezte, hogy a kerekükön gurulnak), meg labdázik. Egyedül is (van például egy villogós labdája, a napokban fedezte fel, hogy ha erősen dobja, akkor elkezd villogni), de velem is a következőképpen: az asztal két oldalán állunk, és gurítjuk egymásnak oda-vissza a labdát. A kis Kenyőt ilyesmi nem köti le, az ő világa a zene és a tánc (meg a pörgő dolgok lecsapkodása). Az utóbbi napokban nem is annyira a zenélő játékait nyomogatja és arra táncol, hanem inkább csak úgy elkezd táncolni és énekel hozzá. Leírhatatlanul aranyos.

Nagyon szeretem még, ahogy integetnek. A kis Kenyő kezdte, és nagy felháborodásomra napokig csak Tetkóst részesítette abban a kegyben, hogy integessen neki, de ma már simán visszainteget nekem is. A kis Varog meg majd' hanyattesik a nagy integetésben. 

Egymással is játszanak, de a nagy kedvencük a Nyúl. Ha ő ott van, akkor megszűnik minden, egyszerűen imádják.

Kreativitás, találékonyság

A kis Varog talált múltkor egy műanyag csövet (játék felmosófának a nyelét), és rájött, hogy ha azt a szájába veszi és belefúj, akkor nagyon mély hang jön ki a csövön. Erre nagyon büszke, úgyhogy mindig megkeresi a csövet, ja, és a Nyúl is eltanulta tőle a dolgot.

A gyerekeimet nagyon ritkán látni úgy, hogy ne rágóznának valamivel, állandó pakolás-takarítás mellett is naponta fejenként több tucatszor kell kiszedni a szájukból papírt (ezt különösen szeretik), kukabúvárt, szőnyegről felszedett szemetet (de igen, mindennap porszívózunk), virágföldet vagy kavicsot (ami úgy kerül a padlóra, hogy előzőleg valamelyikük leborított valami növényt - ez a szokásosnál gyakoribb), vagy éppen valakinek a megrágott rágóját (khm, Nyúl, Tetkós...) Ha szivacsot találnak, azt biztos, hogy megkóstolják, és a kád aljára tett babatartó szivacsot is rendszeresen megrágják. De résen vagyok. 

A konyhaszekrényből rendszeresen kipakolnak, kis Varog kóstolt már - bontatlan!!! - körtearomát, és tegnap letekertek egy tekercs alufóliát, amíg a Nyulat fürdettem. Miután feltekertem az alufóliát, feltekerhettem a sütőpapírt is, amit azalatt tekertek le, hogy az alufóliát tekertem fel... Harc az élet.

Beszéd

"Ne nyalogasd a telefonomat, te!"- mondom. "De" - feleli erre kis Kenyő sztoikus nyugalommal. A "dede", "dejdej", "be", "anya" és "baba" végtelen kombinációinak időszakát éljük, és igen, tisztában vagyok vele, hogy más gyerekek ebben már előbbre vannak (Mici már hónapokkal ezelőtt mondta, hogy "baba"), de naésaztán. Szóval ebben például nem húztak el villámgyorsan, de nincs is még késő egyáltalán. Amikor anyáznak, boldogan válaszolok, hogy "Tessék", meg mutogatok bőszen magamra, hogy "anya, igen, anya!", és kész. Viszont rengeteg dolgot megértenek, értik például, hogy "nem", meg hát alap, hogy mindig mindent mondok nekik: hogy éppen mit eszünk, mit csinálunk, kinek a ruháját mossuk, stb. És ami nekem fontos: próbálom nekik tanítani az állatokat, játékokon és könyveken, már tudnak ilyeneket, hogy "gömbhal" (nem hiszed el, de úgy hozta az élet, hogy két gömbhalunk is van, egyik fürdőjáték, másik meg egy kirakón), meg zsiráf meg macska, de hát úgyis ezek a legfontosabbak, nem igaz? :) 

Fogak

A kis Varog 5, kis Kenyő 4 foggal büszkélkedik manapság, kis Varog fogzását elég nehezen viseltük, volt napokig tartó ordítás, láz, vér, minden, míg kis Kenyő nőies méltósággal, feltűnés nélkül viselte a saját fogai megjelenését. Nem véletlenül használtam előbb a "büszkélkedik" kifejezést, a fogak meglététől ugyanis annyira vagányak lettek, hogy úgy gondolják, mit nekik pépes étel, ők rágásra születtek, ne is próbáljam őket mindenféle moslékkal etetni (helló, itt nem az én főztömről beszélünk kivételesen, hanem bébiételekről is), olyat adjak nekik, amit fogni lehet és rágni. Ez persze ilyen "sokat akar a szarka"-állapot, és elég korlátozottak a lehetőségeink, hiszen valójában rágni még nem nagyon tudnak, de ezt a dolgot simán megugorjuk azért. Igen, még én is.

Táplálkozás

Alapvető táplálékuk még mindig a tej, nem tudom, meddig lesz ez így, de nem készülök náluk újabb 2,5 évig tartó szoptatásra. (Jól van, a Nyúlnál sem készültem, csak úgy alakult.) Erőltetjük a hozzátáplálást, mert ami kell, az kell (hö, ami szabály, az szabály), de, hogy őszinte legyek, nagyon keveset esznek (ha ez a tény zavarna, akkor úgy fogalmazhatnék: "siralmasan keveset"), pl. ebédre egy üveg bébiételnek összesen a felét eszik meg ketten. Ha gyümölcsöt esznek (reggelire vagy vacsorára), akkor egy banánt ketten. Max. másfelet. Nem izgat (ha azt látnám, hogy csontsoványak, nem mozognak, nem okosak, nem fejlődnek és csak ordítanak, akkor nyilván változtatnék). A Nyúlnál kicsit jobban zavart ez, fontosabb volt, hogy kövessük a szabályokat, de ezúttal nem. Nem fogok idegbeteg fejjel azon sírni, hogy úristen, nem ettek eleget, hiszen tej még sok van (inni csak ezt isznak, vizet csak nagyon ritkán, meg 1-2 alkalommal megleptem őket babagyümölcslével, amikor volt akciós kuponom, de nem nagyon izgatta őket), és ez a legjobb, amit adhatok nekik. Azért próbálom persze követni a szabályt, meg tartani legalább a táplálkozás tekintetében valami rendszert, de most csak ott tartunk, hogy reggelire kapnak gyümölcsöt (esetleg natúr joghurttal, úgy pl. isteni a banán), ebédre húsos ételt (ami ugye muszáj a vas miatt, bár nem hinném, hogy fejenként napi negyed üveg húsos kajával messzire szaladunk, de mindegy), uzsonnára is valamit, vacsorára meg tejpépet vagy gyümölcsöt (gyümölcsös rizst).  (Mellesleg baromi nehéz úgy rendszert tartani, hogy nincs két nap, amikor ugyanakkor és ugyanannyit aludnának.)

Belekóstolhatnak az én ennivalómba, rágcsálhatnak kiflit, meg nagy kedvencük a kuki (az az izé, kukoricarúd), és igen, nyaltak már meg étcsokit, de szó nincs arról, hogy egész nap rágnának,vagy összevissza, egészségtelen hülyeségeket ennének. Csak nem problémázunk semmin. Legalább ezen nem. 

Ja, sokszor állva eszünk amúgy, az ülve evést ugyanis méltóságon alulinak tartják mindketten. (Úgy kezdünk, hogy kis Varog a pihenőszékben, kis Kenyő az ölemben ül, de erre hamar ráunnak.) És nem, az sem zavar, hogy az étkezés végére minden ruhánkat, a padlót és a szekrényt is kaja borítja. 

Testsúly

Hát ööö... Karácsonykor a karácsonyfa miatt elcsomagoltam a mérleget, és még azóta sem volt érkezésem előszedni (különösen, mert most már nem tudnám olyan helyre tenni, ahonnan nem rántják le), így csak azt tudom, hogy a legutóbbi orvosi vizsgálaton - egy hónapja - mennyit nyomtak: kis Varog akkor volt 9, kis Kenyő meg majdnem 8 kiló. Ezzel szerintem meg is magyaráztam, miért cipelem őket mostanság egyre kevesebbszer egyszerre.

Tudom, hogy az utóbbi időben az jött le a blogomról, hogy fáradt vagyok és idegbeteg, ami igaz is - mondjuk a gyerekeimmel szemben vissza tudom fogni magam (bár szegény Nyúllal nagyon sokat veszekszem, tegyük hozzá, olyan dolgai vannak, hogy csoda, ha még nem őszültem meg) - de a lényeg: eszméletlenül szerencsésnek érzem magam, amiért ennek a három csodálatos kis tüneménynek az anyja lehetek. Elmondhatatlanul jó érzés. Jó rájuk nézni. Jó hallgatni a mesés kis hangjukat (már ha nem üvöltenek egész nap a nadrágomba kapaszkodva, mint például tegnap). Jó megfogni őket, jó agyonpuszilgatni őket, jó szagolgatni őket, egyszerűen fantasztikusan jó, hogy vannak, ettől jobbat elképzelni nem lehet. (Csak aludhatnának egy kicsit többet.)