Ezúton köszönöm az ikrek őrangyalainak a mait.

Röviden a körülményekről: Anyáéknál vagyunk már második hete (nem teljesen szabad akaratunkból, na mindegy). A ház háromszintes, egy tízes és egy hetes lépcsősor van, a mi szobánk a tíz fokos lépcső tetején. A lépcső őrületesen vonzza a babákat még mindig, úgyhogy szigorúan csukunk minden ajtót. Csakhogy a mi szobánkban A HÁZ MEGÉPÜLÉSE ÓTA nincs nyelv az ajtózárban, úgyhogy becsukódik ugyan az ajtó, meg nyílik is, de ehhez nem kell kilincs. Egy idomított najom is ki tudná nyitni, szóval a minizseniknek nyilván nem jelent problémát.

Tesóim minden reggel bejönnek indulás előtt babázni (igen, szépséges Öcsém is - kis Varog szerintem apjaként tekint rá), hisz 6-tól már ébren vagyunk. Ma is Öcsém volt bent épp, a babákkal a szőnyegen játszottunk, aztán poénból ("na, ha ilyen rendes vagy és vigyázol rájuk") visszabújtam az ágyba.

És elaludtam (egyre nagyobb, behozhatatlan alvásdeficitem van, emiatt már egy metálkoncerten is simán el tudnék aludni. Szerintem még akkor is, ha én lennék a dobos).

Nem tudom, Öcsém mikor ment ki, de gondolom, nyugisan becsukta az ajtót... (mint később megtudtam, nem gondolta, hogy alszom). Pár perc múlva arra ébredtem, hogy nyitva az ajtó, a gyerekek sehol - én nem értem, hogy nem kaptam szívrohamot. Rohantam ki a folyosóra, nos, a kis Kenyő már épp lement egy lépcsőfokot, de a kis Varog szerencsére inkább a kukát óhajtotta először átkutatni - ha egyszerre indulnak le, tutira lelökték volna egymást. Épp az utolsó másodpercben értem oda, ugyanis az a szokásuk, hogy az első fokra mindig tolatva lépnek, aztán megfordulnak és fejjel előre mennének tovább...

(Eközben Anya egyébként békésen tett-vett odalent a konyhában, mert ő szegénykém nem nagyothall, hanem ellenkezőleg: nagyon kicsit.)

Úristen, bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha a gyerekeim lezuhannak a lépcsőn... (és igen, tudom, hogy létezik biztonsági kapu, megvolt az oka, hogy miért nem szereztem még be, de most megint elgondolkodtam, hogy kellene).

Szóval köszönöm az őrangyaloknak, hogy nem ez lett életünk legrosszabb napja.