Na azt még elújságolom gyorsan, mielőtt lesikálnám a konyhapultot, hogy tegnap fantasztikus délutánt töltöttem a Nyúllal végül. Tetkós hazaugrott munka után (engem a víz kivert, hogy a motort ott meri hagyni a ház előtt, de hát ő tudja mennyi hitel van még rajta), amikor mi már indultunk volna oviba a babákkal, elkísért minket, és ő tologatta őket, amíg bementem a Nyúlért. Aztán ő ment tovább dolgozni, mi meg az elefántos játszótérre, ami már nem is elefántos.

Az van, hogy volt egy kis, lepukkant játszóterünk, imádtunk ott lenni, mert pont a nagy út mellett van, hintázás közben lehetett az autókat nézni, és a fél játszótér homokozóból állt, a homokban volt a mászóka, meg az elefántos csúszda, amiről elneveztük. Szerettem, mert kevesen jártak oda, ezért oda lehetett férni a játékokhoz, meg lehetett barátkozni, ha nagyon akartunk, azzal a másik 1 v. 2 gyerekkel, aki még ott volt. 

Aztán a nagy kampányhévben a játszóterünket felújították, és a Nyúl már nem bírta tovább, úgyhogy megnéztük tegnap, megnyitották-e már. Meg. Lett hiperszuper mászóka (a Nyúl teljesen el volt ájulva), meg egy csomó minden, olyan kagylóhinta vagy micsoda is, amihez a Kós Károlyon sose fér oda, mert mindig foglalt - hát itt is. Csodaszép az egész, a borítása homok meg gyöngykavics, hogy a babákat még véletlenül se tehessem le, de a kondigépek zárt részén műfű van, úgyhogy eldöntöttem, ha senki nem lesz ott (mármint a gépeknél), akkor legközelebb ott lerakom őket. Szuper amúgy, járdák vezetnek minden játékhoz, szóval a babakocsit bárhová el lehet tolni, fantasztikus az egész.

És persze annyian vannak ott, mint az oroszok.

Amikor befordultunk a sarkon és megláttam az embereket, azt hittem, rosszul leszek az idegességtől, hogy ott a tömegben kell most magányoskodnom órákig, de aztán tökjó lett, bementünk, meresztgettem a szemem, hogy találjak valami ismerőst, de nem találtam, ők viszont megtaláltak engem, ami meg kell, hogy mondjam, nagyon jólesett, beszélgettünk egy csomót, a Nyúl pörgött, a babák meg jó sokáig elvoltak a látvány feldolgozásával. Ja, és még egy ikres anyukával is összebarátkoztam a végére. A kis Kenyőnek esett le előbb, hogy helló, ülök? nehogymá!, sírt, kivettem, közben találkoztam újabb barátnőmmel, aztán visszatettem kis Kenyőt, kivettem kicsit a kis Varogot is, aki borzasztóan élvezte, hogy megeheti a padot, amin áll, de végül nem ette meg. Nagyon szerettem volna lerakni őket, de túl veszélyes lett volna (akkora gyerekek tekertek akkora járművekkel, hogy csak lestem. 

Azért a Nyúl nagyon jól érezte magát, de aztán szerencsére megszomjazott, és szerencsére nem volt nálam víz, szóval eljöhettünk, irány a pékség, a fagyizó (közben a babák elaludtak, úgyhogy mentünk még egy extra kört - a fagyitól átmenetileg elmúlt a szomjúsága -, és megkértem, hogy menjen át egy dombon teljesen egyedül, miközben én meg a járdán megkerültem a dombot, tök büszke volt magára), és úgy elfáradt, olyan mocskos volt és olyan boldog! Aztán itthon megengedtem, hogy megnézzen egy új mesét, megcsináltam a szokásos szuper vacsoráját, de szinte az összes zöldséget meghagyta most, mindegy, azért estére megint hisztis lett nagyon... De ahogy mondani szokás, egy fecske nem csinál nyarat, egy boldog naptól még nem lesz jó gyerek.

Ja, és este még Anya is felhívott végre, szóval tegnap társasági emberek voltunk, és ez eléggé jót tett a lelkünknek.