Minden reggel úgy kelek fel, hogy na, talán ma lesz az a nap, amikor egyetlen étkezésem sem az lesz, hogy

- a gyerekek által szétdobált ételmaradékot a számba kapkodom, nehogy belelépjenek,

- állva eszem valamit a konyhapultról tűzforrón vagy jéghidegen, rágás nélkül, miközben a két lábamba egy-egy (persze már jóllakott) gyerkőc kapaszkodik bömbölve,

- szoptatás közben rágcsálok valamit.

Aztán minden este úgy fekszem le, hogy sebaj, talán majd holnap.