Jó tanulást!

Anyáéknál vagyunk. Eredetileg csak ma jöttünk volna, de igazodni kellett a napirendhez, mármint nem a vendéglátók napirendjéhez, akiknek most szétcsesszük négy napjukat, hanem Tetkóséhoz, of korsz, mer aszongya, ő két napért nem fog kocsikázni. Érted, annak, hogy lehoz, az az ára, hogy sokáig lehessen nélkülünk. Hát egye fene, velem meg éppen nem kitolás, hogy a családom körében lehetek, a gyerekeknek meg pláne jó. Így aztán tegnap este zsupsz! Már landoltunk is a Mátrában.

Mivel ma mindenki dolgozott, és Húgom munka után még suliba is ment, miután Anya is elhagyta a fedélzetet (bár munkában még mindig agyonszívatják, meggyőződésem, hogy azért ott pihentetőbb volt neki, mint itthon velünk), egyedül maradtam a haramiákkal. 

Itt valahogy nagyobbnak érzékelem a káoszt, nehezebbnek a velük négyesben töltött időt, mint otthon. Gondolom, ez egyrészt még mindig a két hosszú lépcsősor miatt van (bár már az ikrek is teljesen biztonságosan közlekednek a lépcsőn - van, hogy kapaszkodás nélkül, váltott lábbal mennek fel, de például Mimmó átvált mászásra, ha gyorsabb akar lenni, ez Szotyminak mondjuk méltóságon aluli), másrészt meg mert itt is mindenhol van valami, ami veszélyes. Otthon is, csak itt durvábban. 

A gyerekeim egyik legdurvább szokása a csimpaszkodás a futópad kapaszkodóján. Eleinte csak felkapaszkodtak rá és nyújtózkodtak. Később felemelték kicsit a lábaikat. Most már ott tartunk, hogy a lábukat is felrakják a kapaszkodóra a kezük mellé, aztán fejjel lefelé lógnak. Ha ezt egyetlen gyerek csinálja, vagy ha két gyerek ugyan, de van még egy felnőtt velem, akkor nem gond. De amikor mindketten fejjel lefelé óhajtanak lógni a két kapaszkodón, és közben a harmadik fel-alá vágtat a szobában, vagy éppen az egyik kicsi fejjel lefelé lóg, a másiknak meg sikerül kinyitni az ajtót, és megáll a lépcső tetején (ez épp Anyával esett meg tegnap, hallanod kellett volna, ahogy sikítozik), vagy épp forogva elszédülőset játszik az ágyon... 

Nagyon.

Félelmetes.

De itt valahogy egyik helyiségben sincs olyan, hogy bevonulunk és elvagyunk egy kicsit nyugiban. A fürdőszobában a felbontott mosópor csábítja őket (na meg a fürdőkád, ahová simán bemásznak, mert van előtte egy lépcső), a konyhában a kandalló (ma nagyon rendesen kikotorták a hamut belőle - reggelizés közben), de ha már itt tartunk, minden étkezés is rémálom*, igazából nem is számolom, egy alkalommal hányszor veszem le őket közben a radiátorról meg az asztalról, de már látszik a hasizmom. (Ez mondjuk nem baj, de végül is olyan napi 17 órát biztos edzek érte.) Na és a szemetes! Hát annál varázslatosabb dolog kevés van a világon a számukra. Az ebédlőben naponta nagyjából ötször borítják ki a gyümölcsöstálakat (és mindig elpakoljuk máshová, de mindig visszakerülnek a helyükre... Hogyhogy miért? Mert ott a helyük), viszont most jut eszembe, hogy a cipőszekrényeket itt nem nagyon szokták kipakolni, míg Pesten nagyjából állandóan (Szotymi kedvenc napi programja, hogy totyog a magas, éktalpú papucsomban, és sír, hogy nem bír benne menni - ebben egyébként én is hasonlóan járok.) 

Minden szobában van valami, ami juj, nem szabad, és ezért páratlanul érdekes, de mondjuk tökjó, hogy mondhatok nekik ilyeneket, hogy "kapcsold be a számítógépet". (Ez így önmagában nagyon kényelmes, de azért hozzáteszem, hogy mialatt az egyik a gépet kapcsolja be, a másik már a fali könyvespolcról lóg lefelé - aminek még a felidézésétől is olyan ideges leszek, hogy majdnem sírok -, eközben a Nyúl párnákat halmoz fel a kanapéra, hogy ő most iszonyatos disznóólat csinál bunkert épít.)

Szóval pörgünk nagyon, de köszönjük, jól vagyunk. (A tesóimtól azért inkább ne kérdezzétek meg, hogy ők jól vannak-e.)

Ma felhívott Húgom, hogy kérdezzen valamit, és miközben beszéltünk, a Nyúl a futópadról lógva éppen Szotymit rugdosta. (Igen.) Rászóltam, hogy hagyja abba, majd elbúcsúztam Húgomtól, mondtam neki, hogy "jó tanulást, szia", aztán letettem a telefont, és mivel a Nyúl még mindig nem hagyta abba, újra, jó hangosan rászóltam, ami így sikerült: "JÓ TANULÁST!!!"

*Nem, az etetőszék nem opció, a Nyúl a kezdetektől felállt benne, ráadásul két etetőszék annyi helyet foglalna, amennyi nekünk se itthon, se otthon nincs fölöslegben.