Minden reggel integetünk a Nyúlnak, míg be nem csukódik a liftajtó. Ma épp Szotymira próbáltam a cipőcskéjét ráadni, amikor Tetkósék beszálltak a liftbe, Mimmó meg mászott felfelé az ajtórácson.

Tetkós: "Mimmó kidugta a fejét a rácson, majd vigyázz rá!" Azzal becsukódott a liftajtó és elindult a lift, én meg maradtam. A kezemben az egyik gyerekkel (lábán fél pár cipő) vágódtam oda az ajtóhoz, és még épp időben fogtam meg Mimmót, akinek megcsúszott a lába a rácson, és pont beszorult a feje kb. egyméteres magasságban. Nem mondom, hogy nem öregedtem egy évet abban a percben... Próbáltam tartani Mimmót, és a másik kezemmel kiszabadítani a fejét, ami hátulról nem ment egyszerűen, nem ártott volna, ha látom az arcát, vagy nem ártott volna, ha bazmeg van valaki a rács másik oldalán... Tetkósnak nem tudtam szólni, a telefonom lemerülve feküdt tőlem jó pár méterre... Végül nagy nehezen sikerült kiszedni a visító Mimmó fejét a rácsból, de Úristen, még most is rosszul vagyok, ha belegondolok.

Ő egyébként enyhén mazochista, és ugyanazt a horrort szereti megismételni, hogy lássa, újra az történik-e, ami előző alkalommal. Vele történt meg múltkor, hogy a konyhában voltam, ők meg valamivel a recés üveget vakarászták a konyhaajtón kívülről (ezt szerintem a szomszéd utcában is lehetett hallani), amikor bedugta az ujját az ajtónyílásba. Na mármost. Volt kb. tíz centis a rés, ahol nekem ki kellett volna másznom hozzá, ráadásul én sose tudom ilyenkor, hogy melyik irányba toljam az ajtót, hogy elengedje az ujját... Elkezdtem ordítani a Nyúlnak, aki csodával határos módon meg is hallotta meg szót is fogadott, és jött, aztán valahogy ő szabadította ki Mimmó kezét. Azóta a kis szőke még kétszer eljátszotta ezt a becsípős dolgot, de akkor már egy oldalon voltunk. Szóval meg se kottyant.