Mondok egy pletykát, de ha kérdezik, akkor nem tőlem tudod, oké?

Szóval az van, hogy két gyerekem is szerelmes.

Szotymiéknál az első puszi is megvolt. (A második és a sokadik is.) Ma második alkalommal volt itt nálunk egy kisfiú, aki napra pontosan négy hónappal fiatalabb az ikreknél. Mi eddig nem voltunk ilyen gyerekkel összejárós család (én remekül megvagyok úgy, hogy nem megyek vendégségbe senkihez), és tudom, hogy ezzel sincs semmi baj, de kicsit vágytam azért rá, hogy legyen ilyen is az életünkben. A legjobb barátnőim közül még senkinek sincs gyereke (bááár... egyikük épp ma tudta meg, hogy aki hamarosan érkezik hozzájuk, az egy kislány, tádámmm!), de szerencsére nyáron megismertem Tetkós egyik haverjának a barátnőjét. Ő az anyukája Hunornak.

Hunor higgadt kis férfi, szép barna őzikeszemekkel. (A viselkedése és a hangja is pont olyan, mint Mimmóé.) Remekül elvolt a fiúkkal - Mimmó viháncolva rohangált körbe-körbe mindkét alkalommal, úgy örült a kis vendégnek, a Nyúl meg kinevezte a barátjának -, de Szotymival tényleg az első perctől teljes volt az összhang. Simogatások, puszik, nagy összemosolygások és beszélgetések... Szotymi aztán nem volt szívbajos, körbeudvarolta Hunort. Annyira tüneményesek voltak! Amikor elmentek a vendégek, Szotymi keservesen sírni kezdett, szegénykém.

A Nyúl szerelméről most már csak röviden.

Ma este Jézus születéséről meséltem neki. Ott tartottam, hogy a pásztoroknak angyal jelent meg.
LCD: "Tudod, az angyalok olyan gyönyörűek, hogy mi azt el sem tudjuk képzelni."
Nyúl: "Annyira, mint Fanni?"