Azért a Nyúlról se feledkezzünk meg, aki a színes, űrhajós flanelpizsamájában olyan, amilyennek az ember a regényekben ellenállhatatlanul aranyosnak leírt kisfiúkat elképzeli. Legalábbis ránézésre...

Reggel egy kaktusszal ébresztett, pontosabban azzal, hogy lelökte a szekrényről a hatalmas kutyatejkaktuszomat, amit aznap vettem, amikor megtudtam, hogy ő fiú lesz. Állítása szerint véletlen volt, mert ugyan ő tolta el a helyéről, de nem gondolta, hogy le fog esni. 

No mindegy, miután kimostuk azt a két játéktároló ládát, ami telement virágfölddel, meg az autópályát is összeraktuk (ha már annak a doboza is telement vele), még focizott egyet a drágám. Mivel két focit már eldugtam előle (mert én ilyen köcsög anya vagyok, hogy még az ablakot se engedem kirúgni, igen), egy pici szivacslabdára fanyalodott rá, aminek túl nagy ereje nincs, de azért a szépséges fikuszom hetek óta várt kis hajtását csak levitte elsőre...

Úgyhogy ma sem éltünk hiába, na.