Imádom, amikor három aranyosan mosolygó, tündéri kis manógyerek kel az ágyamban* reggel - hála Istennek, ilyen is van néha. Egymást ébresztik általában. Tegnap például Szotymi kelt először, kedvesen ráült Mimmó fejére, hogy akkor nehogymá. Mimmó kiszabadult, átment az ágy másik végébe, próbált tovább aludni, de a sárkány ott is megtalálta, úgyhogy mit volt mit tenni, ő is felébredt. (A Nyúl meg általában az ő hancúrozásukra ébred.)
Délután viszont úgy alakult, hogy Mimmó kelt fel előbb. Kijött hozzám, cicálkodott, de egy idő után unalmas lettem neki, és bement, hogy felkeltse Szotymit. Odahasalt mellé, nézett bele az arcába, és úgy kérlelte: "Zuzó! Zuzó!" Aztán gyengéden megsimogatta az arcát, de Szotymi oda se bagózott, mert ha ő egyszer végre alszik, akkor igazán alszik. Mimmó tehát kijött hozzám. Kicsivel később aztán Szotymi szólt, hogy felkelt. Mimmó, mint akit puskából lőttek ki, rohant hozzá, és simogatta az arcát: "Zuzóóó! Sziaaa!"
Még most is olvadok, miközben ezt írom. Az én kedves, gyengéd, imádnivaló kis férfim...
*Nem, mindenki a saját ágyában alszik el este.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése