Babos jó reggelt!

Na kérlek szépen, az úgy volt, hogy reggel Szotymi kivett a szekrényből egy zacskó fehérbabot*, én meg úgy döntöttem, hogy nem kezdem cseszegetéssel a napot, hadd sétálgasson vele. Egyszerűen csak nem voltam még annyira magamnál, hogy felmérjem, ebből másodperceken belül baj lesz. Pedig lett.

Mondtam ugyanis Szotyminak valami sértőt - azt hiszem, azt, hogy most már ideje átöltözni pizsamából - amivel úgy felhúztam, hogy magasba emelte a zacskót, és rácsapta az asztalra. Az asztal sarkára. Juhúúú! Hét nappal a bölcsis családlátogatás előtt fehérbab borította a nappali teljes területét, beleértve a komód, a szekrény és a kanapé alatti, nehezen elérhető részeket is természetesen. Összeszedtük, ők is nagy boldogan szedték, aztán amikor már egy dobozban volt az egész, kiborították megint. Engem viszont nem. Egyszer olvastam egy ilyen ostoba tippet a hasi zsírpárnák ellen, hogy fogni kell egy papírlapot, miszlikbe tépni, aztán minden egyes papírcafatért egyenként lehajolni. Babbal is jó volt.

Hát így indult a nap, és a folytatás se volt pihentetőbb. És ezért annyira büszke vagyok rájuk! Nem tudom, mikor aludtam utoljára kényelmesen (és estétől reggelig), nem tudom, mikor ettem utoljára nyugodtan, mikor ittam utoljára melegen a kávémat, mikor volt utoljára tiszta az egész lakás, és főleg, hogy mikor volt utoljára olyan nap, amikor nem csináltak ki, de minden este arra jutok, hogy ez így tökéletes. De jó már itt tartani!

*Nem, nem azért van itthon fehérbab, mert volt ilyen illúzióm, hogy a közeljövőben lesz majd időm valami babos ételt készíteni, és még sikerül is. Azért vettem, mert a Nyúllal egy ideig abban éltük ki a kreativitásunkat, hogy a gyönyörű, karcsú olajbogyós üvegeket megtöltöttük különböző magokkal úgy rétegezve, tudod. Tökjók lettek.