2015. szeptember 11., péntek

Ma egyébként tettem egy próbát: engedtem, hogy gyalog induljanak el az ovitól (mikor, ha nem esőben, ugye). Másfél perccel később a következőképpen néztünk ki: elöl futott Mimmó, utána Szotymi, aztán én, végül a Nyúl a babakocsival. Szóval sétáljon velük legközelebb az, akinek hat anyja van.

Azért nagyon édesek és okosak voltak, mert nem vágtattak ki egyenesen az útra (én úgy látom, már értik, hogy miért nem szabad), csak hát nem tudhattam, mikor dönt úgy valamelyik, hogy megviccel.

Szerencsére elkaptam őket, még a mielőtt a parkoló forgalmas bejárata elé értek volna. A nap legügyesebbje viszont mindenképpen a Nyúl, amiért lépést tudott velünk tartani a kocsit tolva, kérés nélkül, pedig végül is kényeskedhetett volna, hogy ő márpedig nem hozza utánunk, és akkor meg lettem volna lőve...

És csak ezt az egyetlen délutánt töltötte a haverja nélkül, de már tök normális volt (mondjuk oviban büntetésben is voltak ma). Elképesztő...

Ma megint elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy ők a gyerekeim.

3 megjegyzés:

  1. Mindig meglepődöm, hogy a kölökkel egyidős gyerekek még babakocsiban ülnek. Ő már vagy egy éve lázadt ellene, és nem is erőltettem akkor, hogy ne legyen balhé a babakocsi dologból az öccse miatt.
    Amúgy megértelek, a kicsi iskolás koráig babakocsis marad. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ők is lázadnak, hajjaj, szerintem az van csak, hogy amikor indulunk, pont nagyon álmosak már, amikor jövünk, akkor meg fáradtak.

      Egyébként mostanában kicsit idegesít, ha belegondolok, a velük egyidős gyerekek szülei (pl. leendő bölcsis társakéi, akikkel minden egyes nap összetalálkozunk) mit gondolhatnak róluk, miért kell az én gyerekeimet még mindig kocsiban tologatni. Ha nem ketten lennének, már rég elpateroltam volna a kocsit, mert egy bicikli után tudnék futni, kettő után is próbáltam, de az még Tetkós szerint is kivitelezhetetlen, látott... :-D (A Nyúl után már nem kell, ugye.)

      Szóval ez a kocsi egyelőre nem elhagyható sajnos. Bár rettegek a jövő héttől, mert az utóbbi napokban már Mimmó is kimászott menet közben.

      A kölök motorral v. biciklivel jár mostanában? :-)

      Törlés
    2. Én meg pont azt látom, hogy a kölök kortársai mind babakocsiban ülnek. :) De amúgy teljesen megértelek. Én lettem volna a legboldogabb, ha a kölök hajlandó lett volna babakocsizni, és egy testvérkocsi befért volna az autómba. De egyik sem állt fent, így egy ideig volt testvérfellépőnk, de azt is csak vészhelyzetben használtuk, úgyhogy el is adtam már.
      Két éves kora óta csak a futóbirnga! :D Előtte meg egy évig csak a motor volt a menő.

      Törlés