Mimmó felvette azt a cuki szokást, hogy odarohan hozzám, átölel és azt mondja: "Anya, örülj nekem!" Ami így furán hangzik, mert mindig örülök, ha átölel, de ő ilyenkor arra céloz, hogy még látványosabban örüljek. Én erre az ölembe kapom és jól megnyomorgarom, ő meg ilyenkor érzi úgy, hogy eljött a nagy beszélgetések ideje. Ma például:

 "Anya, mi van veled, semmi? Helyzet? Mi van?"

(Ezt is azért találom amúgy különösen aranyosnak, mert mi nem szoktuk ezt mondani, inkább azt, hogy "Mi újság?")

A múltkor egy ilyen alkalommal meg lefektettem és odahajoltam fölé, mire ő megfogta a hajamat és azt kérdezte: "Befestetted a hajad?" :-D (Nem.)

De általában inkább a hogylétem felől érdeklődik, mondom, a fenti szavak tetszőleges kombinációjával, például ha olyanja van: "Mi helyzet van?"

Mostanában nagyon édesen kijavítanak mindenkit, akit csúnya beszéden kapnak. "Ilyet nem mondunk! Butát mondunk helyette." Ma pl. Szotymi a kedvenc reklámzenéjét énekelte kicsit átdolgozva, úgymint "Miamiamiamú... kjémtújó!", de Mimmó szigorúan rászólt: "Ilyet nem mondunk, hogy mijamú tújó!" Nem tudom, mi kivetnivalót talált a szövegben, talán csak eszébe jutott, hogy rühellem ezt a reklámot.

Szotymi viszont még Mimmónál is komolyabban veszi a dolgot, ő még magát is kijavítja, ha úgy adódik. Pár napja találkoztunk egy helyes anyukával meg a gyönyörű, másfél éves kislányával, egész jól elbeszélgettünk (nyugalom, azért indulás előtt nekik is előadtam az "Őrült anya hasztalan próbálja minden eszközzel összeterelni és hazairányítani rengeteg gyermekét" c. produkciómat). Kicsivel később megint egymás mellé sodródtunk, amikor is Szotymi ránézett a kislányra, és csilingelő, erős hangon megjegyezte: "Hülye kislány". Mivel nem nyílt meg alattam a föld, próbáltam hasonlóan csilingelő és erős hangon menteni a menthetőt: "Ilyet nem mondunk!", mondtam el párszor. Nem tudom, mire számítottam, mindenesetre arra nem, ami történt. Szotymi arca felragyogott, hogy hát hiszen ő ezt a leckét már tudja, és nagy boldogan kivágta: "Buta kislány!"