Bölcsi

Megkezdtük a második hetet a bölcsiben (igen, tudom, ez így most váratlanul érte az olvasók ezreit, hiszen arról se tudósítottam, hogy múlt héten megkezdtük a bölcsit), azért ma, mert tegnap úgy tűnt, betegek lesznek a gyerekek, legalábbis Mimmó. Folyt az orruk kicsit, ő köhögött is, én meg vertem a fejemet a falba, hogy miért engedtem pénteken, hogy még fél percig nyújtogassák a lábukat bele az esőbe az előtető alól, mert biztos attól van... Reggel 8-ig lehet lemondani az ebédet, így aztán felhívtam őket, lemondtam, na attól kezdve egyetlen köhögés vagy szipogás se volt természetesen, sőt, Szotymi percenként kérdezte, hogy mikor megyünk bölcsibe. Délután elrohantunk a Nyúlért, aki vászoncipőben jött haza a szakadó esőben (mert az ő cipőjével kapcsolatos kálváriánk is megérne egy bejegyzést, ha lenne rá időm), persze pont az az ismerősöm látta, aki előtt kényszeresen a tökéletes és kiegyensúlyozott embert és családot szeretném előadni mindig, nodemámindegy.

Ma meg el is küldtek rögtön a bölcsiből. (Ilyen még nem volt, eddig a folyosón kellett ülnöm - ha tudnátok, mennyit olvastam! Eszméletlenül feltöltődtem - volna, ha figyelmesen elolvasom a kiírást és tudom, hogy a mosdót szülők is használhatják, és nem ültem volna órákig feszengve.) Az én drágáim ezidáig simán vettek minden akadályt, annyira boldog voltam, büszke, és nagyon megkönnyebbültem, hogy ez ilyen ügyesen ment... Erre ma a nagy bölcsifan, Szotymi (akiről úgy egyébként csak csodadolgokat tudok mesélni, mert a jóság, kedvesség és együttműködés eleven megtestesítője lett, de komolyan, már amennyiben elfogadjuk azt is, hogy a Bika-mivoltát temperamentumát senki nem tudja levetkőzni) a nyakamba borult és nem akart elengedni; amikor eljöttem, akkor pedig sírt, még odakint is hallottam... Megszakadt a szívem. Gyomorgörccsel rohantam az esőben haza, aztán kigondoltam, hogy sütök nekik vigaszsütit, a bolt felé vettem az irányt, és akkor hirtelen a gyomorgörcsöm eltűnt, és felváltotta valami más... Azt éreztem, hogy szabad vagyok! Végre szabad! És ez olyan csodálatos volt, hogy a süti hozzávalóin kívül később még egy csomó kiflit is vettem magamnak a kedvenc pékségemben, ünneplés gyanánt.

Hazafelé találkoztam egy kukázó párral, megkérdeztem, sörösüveget is gyűjtenek-e - így történt, hogy megszabadultam végre a Tetkósnak elszállításra összekészített szemét nagy részétől (már említettem, hogy ő akkora úr, hogy egyszerűen nem hajlandó visszaváltani az üvegeit). Az egyik lépcsőház előtt pont megláttam a DPD autóját, gondoltam, ha meglátom a srácot az ajtó előtt téblábolni, odakurjantok neki, hogy "mi van, nincs telefonszámod?", vagy ilyesmi, de elkerültem. Itthon gyorsan nekiestem a sütinek, amihez kétféle pudingot kell főzni, ezek közül az egyikhez való tejet természetesen nagy területen ráégettem a tűzhelyre. És itt tartunk most.