Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a történetet, mert kicsit gáz, viszont úgy döntöttem, megírom, mert egyrészt úgyis max. tízmillió ember fogja elolvasni (:D), másrészt meg később jó lesz rajta nevetni itthon (és kézzel írt naplót vezetni már végképp nincs energiám).
Szóval Mimmó a pick-upot valamiért kapitánynak nevezi. Rejtély, hogy miért. Egy ideig azt hittem, látott valami mesét, amiben Kapitánynak hívtak egy pick-upot, a másik megoldásom meg az volt, hogy talán a hasonló hangzás miatt, tévedésből nevezi így ezeket az autókat.
A múltkor kivettem Szotymit a kádból és bementem vele a nappaliba, közben megkértem Tetkóst (tehát ez valószínűleg egy hétvégi nap volt), hogy vigyázzon Mimmóra, míg vissza nem tudok menni érte a fürdőbe, vagy ha esetleg a gyerkőc ki akar jönni, akkor hozza be a szobába. Így is lett: ájfónfej apuka bement a fürdőszobába és nyomogatta a kütyüjét, miközben gondolom, gépiesen válaszolgatott a rengeteg játék között fürdő gyereknek. Én a nappaliban törölgettem Szotymit, amikor nagy büszkén megjelent Tetkós is a kezében Mimmóval, és elújságolta, mi mindenről beszélgettek.
Tetkós: "Valamilyen kapitányt mondott nagyon..."
LCD: "Igen, azzal a piros pick-uppal játszik mostanában mindig, ami most is ott van a kádban, tudod, azokat hívja kapitánynak."
Tetkós: "Az OK, de most mondott még valamit. Valamilyen kapitány, de nem értettem pontosan..."
Ennyiben maradtunk, ő kiment a konyhába, nehogy véletlenül kiütést kapjon tőlünk, én meg vidáman elvoltam a gyerekekkel, törölgettem őket, aztán öltöztettem volna, amikor feltűnt, hogy a kisfiam, nos hát khm... Büdös. (Ne haragudj, édesem, tudod, hogy imádlak.) Meztelen volt, semmit nem láttam rajta... És akkor leesett. (Kivételesen nem Mimmó, hanem a tantusz.) Kirohantam a kádhoz, és igazam lett. A "belekakiltam" egy kisgyerek szájából eléggé hasonlóan hangzik ahhoz, hogy "... kapitány".
Az megvan, amikor láblógatós kirakózgatás helyett nekiállsz kádat, meg hatvanöt darab apró bigyulát, mütyürt, valamint poharat, flakont és kanalat fertőtleníteni, hogy újra megfürdethesd a gyerkőcöt? :D
Ne már, hogy Tetkós nem vette észre, mikor kivette a kádból??
VálaszTörlés