Szotymi, a csaj

Szotymit leginkább azzal a néhány héttel ezelőtti jelenettel tudnám bemutatni egy ismeretlennek, amikor a konyhában toporzékolt hason fekve, és azt kiabálta, hogy "Nem vagyok díva!" :-D

Valóban elég ellentmondásos személyiség. "Amennyire szép, annyira rossz" - rám ezt mondták mindig (na jó, gyerekkoromban, mert azóta már hozzácsúnyultam a rosszaságomhoz), és ez őkirályi felségére is találó leírás. Általában a legnagyobb gyerek szokta bántani a többit, de nálunk az esetek nagy részében Szotymi kötekszik a testvéreivel. Aztán persze kap tőlük érte, amin mélységesen felháborodik és megtorolja, közben visít (meg az is, akit elkezdett bántani). Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe róla a Zengő ABC-ből ez a két sor:

"Vércse vijjog délelőtt,
Zörgetik a vasfedőt".

(Egyébként üzenem a szomszédoknak, hogy gondolkodjanak el ezen a jeleneten, és azon, hogy ha ezt élesben kellene elviselni, hány perc után kezdenének ők maguk is üvölteni a gyerekekkel, ha feltételezzük, hogy nincs hová menekülni? Merthogy nekem például még a vécéajtót is fognom kell, ha szeretnék ott egy percet egyedül. )

Na de a drágám annyira nő, annyira igazi csaj és én ennek annyira örülök, hogy nincsenek rá szavak. Amikor fogja a kistáskáját - benne hajgumi meg Labello -, és tolja a rózsaszín babakocsit, pelenkázza a babáját, de közben ott a karján a kalózos tetoválás... És igenis imádom, hogy már most foglalkoztatják az olyan dolgok, mint az öltözködés. Néha mondjuk nem értem.  A múltkor beültünk a kocsiba, ő végignézett magán, és azt kérdezte: "Tényleg ezt vettem fel?"

Kövezz meg - vagyis a fenét! Inkább: gondoljon mindenki, amit akar -, mindig arról álmodoztam, hogy a lányom ilyen "rózsaszín-fekete" csaj lesz. Olyan ízig-vérig nő, aki közben fiúsan vagány is. Olyan, akin se a tütü, se a bőrdzseki nem hat jelmezként, érted, ugye. Pont, mint amilyen Tetkós húga. És Szotymi olyan!

De nem is akartam erről annyit írni. Talán vele beszélgetek a legtöbbet a gyerekek közül, és csak most tűnik fel, hogy ő igazából mindig a nyomomban van, például tegnap este, amikor a fogamat mostam, odakuporodott a lábamhoz, mint egy kiskutya, és csak üldögélt, amíg nem végeztem. Na meg két napja már megint felkel hozzám hajnalban. Ma fél ötkor például úgy mostam a hajamat, hogy ő ott állt mellettem és picsogott, hogy fogjam, pedig akkorra egyszer már visszaaltattam. Nyilván azért sírdogált, mert álmos volt, de erre véletlenül se az alapmegoldást óhajtotta alkalmazni, hogy ugyebár alazik tovább...

Igen, néha vannak nehezen megmagyarázható dolgai - mintha direkt nehezíteni akarná a saját életét.  A napokban történt például, hogy levette a pólóját, majd a trikóját, a zokniját, végül a nadrágját is felhajtotta a térdéig, aztán összehúzott szemöldökkel keservesen panaszkodni kezdett: "Fázom... annyira fázom..."

Tiszta anyja :-D

Azért remélem, ezt a fajta önsorsrontást nagykorára kinövi, és nem fog például csupa majmot választani, akik nem becsülik meg, hogy aztán azon sírhasson, hogy neki csak majmok jutnak, akik nem becsülik meg... Ennyire azért ne hasonlítson rám... :-)