A héten csak a kicsik vannak Pesten, a Nyulat le kellett passzolni Anyáékhoz egy utolsó utáni nyári szünetre, a kicsik már/még járhatnak bölcsibe, én dolgozni. Úgy hallottam - és az én véleményem is az volt -, hogy ha több gyereked van, akkor ha egy vagy több nincs épp ott veled, az már hivatalosan is wellnessnek minősül. Hááát... kérdezd meg a szomszédaimat. Nagyon-nagyon aranyosak és okosak, de ha egyszer egyikük se vonyítana fél percig, azt hinném, hogy nem a saját gyerekeimet hoztam haza. Bár jegyezzük meg, általában Szotymi vállalja magára az idegeim borzolásának nemes feladatát. Tegnap például azért sírt, mert fájt belül a szájürege. Először azt hittem, hogy a foga, aztán a bömbölésből kivettem, hogy igazából nem. Se megmutatni nem akarta, se gyógyszert bevenni. Valószínűleg koszos kézzel nyúlt a szájába, emiatt történt a baj, amikor megnézhettem, csak picit pirosnak láttam, ennyi. De kitartóan üvöltött, hogy "Nagyon fáááj!" (kivéve, amikor valami olyan ételt látott, amit szeret, mert akkor evett belőle, majd sírt tovább), én meg a huszadik ordítás után visszaordítottam, hogy "Nem tudok rajtad segíteni, ha nem is mutatod meg, és gyógyszert se veszel be!" Ezt csak azért mesélem el, hogy átgondolhasd, ha te lennél a szomszédom, mire következtettél volna ezekből... (Te jó ég, mennyire frusztrál, hogy vannak szomszédaim...)

Na de. Annyira cukik voltak, egész délután ettünk, játszottunk, bújtak, cicálkodtak, és közben nem éreztem azt, hogy miközben velük vagyok, a Nyulat elhanyagolom (ő közben súlyt emelt meg mindenféle hülyeséget csinált Saabbal).

Mimmó az asztalnál ülve elmesélte, hogy vérzett a szája, amikor beleharapott a kerítésbe.
Mimmó: "Neked is vérzett a szád, amikor kiskorodban beleharaptál a kerítésbe Mamáéknál?"
LCD: "Én nem haraptam bele."
Mimmó: "De amikor kicsi voltál!" (Nyilván nem úgy értem, hogy most, felnőttként, te ostoba!)
LCD: "Szerintem akkor se."
És láttam rajta, hogy csalódott bennem.