Úgy imádom, amikor Szotymika énekli azon az édes, rekedtes hangján a Historicától, hogy

"A piros a tűz
A fehér a lélek
A zöld a sarjadó fű, az élet."

Igaz, ő kicsit magyarított rajta, hogy - neki legalábbis - értelmesebb legyen:

"A piros a tűz
A fehér a lélek
A zöld a sarkadon a féreg".

És nem, nem gáz szerintem.