A sárga ház

Tegnapelőtt nagyon kikészültem egy idióta, beküldős feladatlap miatt, amit azért rendeltem meg, hogy a Nyúllal több közös dolgunk legyen - ehelyett nagyjából két órán át zokogva káromkodtam egy elkallódott jelszó miatt... de ez egy másik történet. (Végül egyébként beküldtük az összes beküldendőt, a határidő előtt két órával.)

A gyerekeim - az édes, aranyos, tüneményes gyerekeim - azt se tudták, hogyan kedveskedjenek. Szotymi folyton ölelgetett, hogy nagyon szeret, Mimmó meg épített nekem legóházat.

Mimmó: "Tessék, ezt neked építettem. Vidd el holnap munkába, hogy emléksz... emlékszel..."
LCD: "Hogy emlékezzek?"
Mimmó: "Igen."

Így hát betettem az építményt a táskámba és elhoztam munkába.

Este mutatom neki a házat: "Látod? Magammal vittem és egész nap kint volt az íróasztalomon."
Mimmó: "És játszottál is vele?"
LCD: "Hááát... nyitogattam az ablakait, de olyan nagyon nem játszottam vele."
Mimmó: "De hát azért adtam, hogy játssz! Holnap is vidd el, de játssz vele."
Megígértem. Meg azt is, hogy lefotózom neki, hol volt a ház egész nap. Úgyhogy miután összeszedtem a darabokat és összeraktam a házat újra: