A Szeplőkirály napja

Ma délelőtt (azaz bocsánat, kora délután. Délelőtt nyilván életképtelen vagyok) lemostam az összes gyereknek majdnem az összes cipőjét. Szóval valamivel jobban mulattam, mint 9 éve ezen a napon, amikor 16 órán és 38 percen keresztül folyamatosan úgy éreztem, hogy én ezt nem bírom ki, szétszakadok (négyszemközt megsúgom, hogy ezt mondjuk ügyesen megjósoltam), beledöglök. 

Aztán megvolt a nagy találkozás, a szerelem első látásra, stb. De tényleg megvolt. Fel se tudom már idézni, milyen súlya volt a picike testének (mármint az adatokat persze tudom, 3840 g, 58 cm, de már nem emlékszem, milyen volt a fogása). De emlékszem az orrán a kis fehér pöttyökre, és az alvópózára, amiről azt hittem, csak rá jellemző, de azóta már tudom, hogy minden baba úgy alszik.

Annyira szép volt a kis haja, az icipici ujjai, meg egyáltalán mindene. Annyira hihetetlen volt, hogy ez a varázslat az enyém. (Ja bocs, a miénk.) Vajon valahol fent nyilvántartják, hány puszit kapott, mondjuk órákra átlagolva? Hogy hányszor mondtam neki, hogy szeretem?

Ma meg minden második mondatomra azt válaszolja a laptop mögül: "Leszarom". Annyira hihetetlen, hogy ez a hisztikirály, piperkőc kiskamasz az enyém. (Ja bocs, a miénk.) Vajon valahol fent nyilvántartják, hányszor mondtam neki: "Majd megyek, látod, hogy most nem tudok" és "Hagyd békén a testvéredet", mondjuk órákra átlagolva?

De persze, hogy hisztis, hiszen nyírják az idegeit az ikrek, meg én is, mert az ikrek az én idegeimet is nyírják. Na de inkább nem is megyek bele.

Olyan sok mindenről nem meséltem, hogy úgy döntöttem, a szülinapján leltározok egy kicsit.

Nem is dicsekedtem el vele, hogy megint kitűnő lett. Tavalyhoz képest rontott amúgy, mert már "csak" három dicsérete volt, elsőben meg öt, de most nyilván viccelek, borzasztóan büszke vagyok rá, hogy otthon szinte soha nem tanult. Két alkalommal kért segítséget egy-egy feladat értelmezéséhez, meg kétszer tanultunk együtt verset, na mondjuk az kínlódva, bőgve ment neki. Még fel is akarta adni. Egyik alkalommal az Altató, másodszor az Anyám tyúkja volt a feladat, és őszintén szólva megértem, hogy az ilyen faszságokra, mint "szendereg a robogás" meg "szunnyadozik a szakadás" az ő kis nyolcéves agya teljes elutasítással reagált. De végül addig poénkodtunk, addig csűrtük-csavartuk az egyes sorokat, hogy csak kipipáltuk ezt is.

Végigcsináltunk idén egy levelezős tanulmányi versenyt nyelvtanból, matekból meg környezetből, mindháromból mindkét félévben arany fokozatot ért el, sőt, környezetből ő volt az egyik első (=3 hibátlan feladatlap), de aztán elfelejtettem időben benevezni a döntőre, így arról idén lemaradt, én meg vertem a fejemet a falba.

Egész évben focizott, hol a BVSC, hol a Zrínyi pályáján töltöttük a hétvégét. Soha, ismétlem, soha nem mondta, hogy nem akar menni meccsre, akármilyen szar idő volt, akármilyen messzire kellett menni, akármilyen kevesen voltak. És akárhány góllal kaptak is ki előzőleg. Merthogy mindig kikaptak, ugyanis végig sokkal nagyobbakkal játszottak. Az utolsó alkalommal nagyon megverték az ellenfeleiket, mert akkor velük egyidősekkel játszottak. Az edzőjük szerint ennek ellenére nagyszerűek (lesznek hamarosan saját korcsoportban), hát nem tudom, az én lelkesedésem már úgy ősszel elfogyott, de az övék soha. Év végén ő kapta a Fair Play díjat a csapatban, szerintem megérdemelten. Kiosztottak még egy másik díjat is, a legtöbbet fejlődött játékosét. A két díjazott fiú kivételével minden gyerek zokogva jött le a pályáról (a legjobb barátai is amúgy). Tisztára, mint egy temetésen. Nagyon vicces volt. (Egyébként véletlenül tudom, hogy őt pont nem érdekelte volna, ha nem kap díjat, nem is számolt vele.)

Idén a napközis tanítójuk szervezett egy festőszakkört, ahol pasztellkrétával dolgoztak és varázslatos képeket alkottak. Áprilisban volt egy kiállításuk is. 

Volt idén egy baromi nagy botrány is egy hazug pletyka miatt, ahol ő lett kikiáltva egyik "bűnösnek", én pedig szembeszálltam az őket támadó szülőkkel. Sose fogom már jól érezni magam abban a közösségben, bár a viszonyok végül rendeződtek. Róla szerencsére lepergett minden. 

Mindig azon gondolkodom, mennyi különbség van aközött, amit meg szeretnék adni neki, és amit képes vagyok. Most persze nem anyagi dolgokra gondolok. Sajnos idővel még tartozom neki. Elég sokkal. És figyelemmel, harmonikus családi élettel, meg egy csomó ilyen hülyeséggel.

Volt játszóházi szülinapja még júniusban, mert már annyi ilyen bulin volt, és megszakadt volna érte a szívem, ha neki kimarad. Ma, a rendes szülinapján palacsintát sütöttem neki, mert a tortáját (mármint a játszóházi után a másodikat) a Palacsinta Fesztivál napján már megkapta, és akartam valami logikai szálat. (Viccvót.)

Kedves Szeplőkirály! Remélem, boldog leszel. Mindenképp légy boldogabb, mint én; tedd meg azt, amihez kedved van; ne hagyd, hogy olyasmibe kényszerítsenek, amit nem akarsz megélni; csináld végig, amibe belekezdesz (ha más képes valamire, akkor te is); próbálj ki mindent, amire lehetőséged adódik - és sose hagyd, hogy elhagyjanak, mindig te sétálj el előbb. Persze mindezt 18 éves korod után. Ja, meg olvass. 

Sze-

Ret-

lek.