Biciklis bagázs

Mától elmondhatom, hogy mindhárom gyerekem biztonságosan tud kétkerekűzni.

Szotymika miatt eléggé el voltam keseredve tavaly - nem azért, mert le lett volna maradva négyévesen úgy általánosságban, hanem mert azért volt már pár csoporttársa akkorra, aki megtanult biciklizni (például Mimmó is). És engem így elkényeztettek eddig, hozzászoktam  hogy ők mindent hamar meg tudnak csinálni (mondjuk utána el is felejtem, hogy mit mikor pontosan).

És hát az volt inkább a bajom, hogy óriási hátrányban éreztem magunkat, mivel - lévén ketten vannak, ha a legokosabbal nem is számolok most - én egyedül képtelen vagyok Pesten gyakorolni velük, hisz Mimmó még gyalog is képes kimenni az útra, ha fel akar idegesíteni. Egyszerűen életveszélyes vállalkozás lett volna két bicikliző kisgyereket hajkurászni, sőt, fizikailag is kivitelezhetetlen. Ők egyszerűen nem tudnak úgy viselkedni, ahogy kérem, nem tudják felmérni, hogy adott helyzetben veszélyes-e, amit csinálnak, és a legnagyobb baj, hogy egymást pörgetik be. Mivel sem gyakorlati segítségem nincs egy-egy ilyen alkalomra (és őszintén szólva már nem is szeretnék senkit), sem a nevelésükben nem számíthatok másra (amennyiben a nevelést és a megőrzést nem tekintjük szinonímáknak...), eléggé elveszettnek éreztem magam. Arról nem beszélve, hogy ha még két biciklit is tárolni kellett volna a lakásban (vagyis az igazságosság jegyében hármat), akkor tuti kivettem volna magamnak egy lakást (hogy ott is maradjak örökre).

Biciklizni tudni kell. Én hétévesen már nagyon szégyelltem magam, amiért még nem tudtam. Szóval izgultam, hogy az Anyáéknál töltött időben tud-e majd eleget gyakorolni, meg lesz-e lelkierőm futkorászni utána az utcán.

De aztán tegnap egyszerűen felült Mimmó biciklijére, és tudott menni vele rögtön. Ma lekerült az övéről is a pótkerék (tavaly, amikor kapta, rögtön levettük, de visszatetette), és a három gyerek úgy cikázott ide-oda az udvaron egész nap, hogy csak kapkodtam a fejem.

És nem, nem álmosodtak el. Van egy városi legenda, hogy a gyerekek kellemesen elfáradnak és könnyen (és korán) elalszanak, ha több órán át mozognak a szabad levegőn. Szeretném tudatni azokkal, akik még gyerekvállalás előtt állnak, hogy ez nem így van, jobb, ha semmire nem számítanak inkább. Igazából minden csak attól függ, odafent milyen gyereket sorsoltak neked. Ha olyat, mint az enyémek, akkor kár is bármilyen fárasztással próbálkozni: sok mozgás, meleg fürdő, langyos tej, meseolvasás - a mesélést kizárólag ülő helyzetben és csak akkor próbáld, ha előtte kávéztál, különben te magad tutira elalszol közben, a gyerekek meg ki tudja, mit csinálnak még utána.

Na de visszatérve a mai történésekhez. Mivel Szotymi, a biciklis boszorkányok legboszorkányabbika fel bírta venni a többiek tempóját, mintha kicsivel kevesebbet vonyított volna (valahogy minden tömegverekedés az ő hisztijéből indul), és nagy egyetértésben kerekeztek egész nap. Mellékesben meg felásták a fél udvart Anya két virágágyása között. Mindenáron ültetni akartak valamit, aztán végül megállapodtak, hogy szilvafákból álló fal lesz majd ott. Hát kíváncsi leszek.

Mindenesetre annyira büszke vagyok rájuk. Ma éppen Szotymira. Sose fogom elfelejteni, ahogy a göndörödő copfjával, tüllszoknyában meg szexi kesztyűben rója a köröket. Sose láttam még ilyen csodálatosat - de ha láttam, az is biztos ő volt.