2019. május 26., vasárnap

Miután elvitte őket gyereknapozni 5 óra hosszára (mialatt én mostam-főztem-takarítottam, és már pont se pihenni, se tornázni nem maradt időm), Tetkós elhúzta a csíkot, hogy vegyen egy kibaszott motort a kibaszott csónakjához, és közölte, hogy pár órán át ő most nem jön haza, mert egy ilyen nap után az neki jár.

Én tegnap délelőtt meccsre vittem a Nyulat (nagyon jó volt, megint rúgott pár gólt), majd délután szülinapra az ikreket és 3,5 órát töltöttem egy őrjöngéssel teli (ezt nem lehet jobban leírni) játszóházban, sok szülővel, aki nem szólt hozzám, és pár olyannal is, aki igen - végül is nem volt rossz, csak kimerítő. De valahogy arról nem esik szó, hogy nekem ezért mi jár. Illetve arról sem, hogy mi minden jár minden egyes hétköznap délutánért és estéért, különös tekintettel a péntek estére.

Elvitte hát őket, kétszer hívott, hogy panaszkodjon, és írt is párszor ugyanebben a témában.

Aztán mire feltettem egy kávét, megjöttek, ő megcsinálta a kávémat és elment, én meg egyedül maradtam a gye... bocsánat, sátánfajzatokkal. A káosz ott csúcsosodott ki, hogy a hazahozott két sajtburgerből egyet a Nyúl, egyet pedig Szotymi vett el, majd jött Mimmó, hogy éhes, és amíg kimentem, hogy szedjek neki az isteni spagettimből, ő kiharapta Szotymi héliumos lufiját, ami a csuklójára volt kötve - merthogy Szotymi kinevette. 

Na mindegy, nem részletezem a továbbiakat, hogy ki mikor miért őrjöngött, mert végül is mind életben maradtunk, de azt mondtam nekik, nem akarom őket meglátni, amíg el nem fogy a kávém. Közben Szotymi letette a félig megevett sajtburgert, ami miatt a háború kitört, hogy neki is kell spagetti. Ok. Miközben evett, ott álltam mellette, és vizet ittam egy üvegpohárból.

Szotymi: "Így olyan, mintha mosolyognál."
LCD (morogva): "Pedig nem."
Szotymi: "Próbálok veled beszélgetni!"
Erre hangosan elkezdtem röhögni, ő meg kukorékolt, hogy "gyertek gyorsan, felvidítottam Anyát!"

(Pedig hát valójában a halálomon vagyok, holnap megint úgy megyek munkába, mint akit egész hétvégén ostorral kergettek.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése