Áll

Na, most már hivatalos a dolog. :-) Simán áll. Ha leejt valamit, leguggol érte, aztán újra feláll. Borzasztóan élvezi, hogy ő ezt meg tudja csinálni, és minden felálláskor elragadtatottan kacag.

Pár napja elfelejtette, hogy ő még nem tud járni, és Anyától elindult gyalog hozzám. Két-három lépést tudott csak megtenni persze, azóta is ennyi a max., de egyszerűen nem hajlandó tudomást venni róla, hogy ő még nem jár, és újra elindul, és újra és újra... Megfogjuk a kezét (csak az egyiket már!), ő meg röhögve sétálgat.

De még ez sem elég neki: biciklizni akar. Esküszöm. A napjaink azzal telnek, hogy piknikezünk: leterítünk egy pokrócot odakint, letesszük a gyerekeket, körbepakoljuk őket játékokkal - aztán rohanunk utánuk, mert nyilván fél másodpercig sem maradnak ott. Tegnap egy esetben engedtem, hogy menjen, amerre akar - nos, ő a Nyúl biciklijéhez akart menni, és megpróbált felmászni rá. Többször tologattuk már őket rajta (fenékre nem tudok elképzelni jobb edzést :D), olyankor sikongatva kacagnak, minél gyorsabban toljuk őket, annál jobb.