Ja meg hát nézd már, elfelejtettem a legfontosabbal kezdeni: a kis Kenyő jár! Bezony ám! Csak patkány kell hozzá.

Említettem múltkor, hogy 1-2 lépést már megtesznek kapaszkodás nélkül, na tegnap kis Kenyő egy hirtelen ötlettől vezérelve a szájába vett egy nagy fekete patkányt a farkánál fogva (nem igazit, ott még azért nem tartunk! Vagy lehet, hogy jobban kéne keresni, és akkor találnánk?), és ettől mintha varázserőre kapott volna, elkezdett lépegetni. Nagyon büszke volt magára, fülig érő szájjal jött oda hozzám, aztán elment, aztán visszajött... Borzasztóan élvezte, és szemmel láthatóan gyakorolt, menni akart, és ment! Ma még nem vettük elő a patkányt, de majd ha felkel, elő fogom. (Vagyis nem, megyünk sétálni, mert ezt a gyönyörű időt nem hagyhatjuk ki.)

És pont tegnap történt az is, hogy a saját szememmel láttam, amint a kis Varog is felment a kanapéra egy szempillantás alatt. Ezzel természetesen az a baj, hogy lejönni még nem tudnak, úgyhogy mostantól tényleg felköthetem a gatyámat, és vihetem őket magammal még pisilni is (na nem mintha nem jönnének maguktól is minden alkalommal, hogy aztán kiskutyaként várakozzanak a vécéajtó előtt), ha nem akarok lehetőséget teremteni nagy balesetekre. Nem tudom, nem rémlik, hogy az elmúlt 10 hónapról úgy írtam volna, mint boldog békeidőkről... Pedig most már tudom, hogy azok voltak :D

(Na, most hallom, hogy kis Kenyő felébredt, és ébresztgeti a kis Varogot, úgyhogy ennyi voltam, pedig szegény kicsi Nyúlról is úgy akartam mesélni.)