Van az a dolog, tudod, hogy ha ledob a ló, akkor rögtön ülj vissza rá, különben soha többé nem mersz. Ezt a kis Kenyő is jól tudja.

Pár órája volt szerencsém látni, ahogy megpróbál az ágyából átmászni a kis Varog ágyába, sikerült is, és konkrétan a fejére érkezve bukfencezett egyet*. Hála Istennek meg az őrangyalának, meg nem tudom, kinek, nem tört ki a nyaka, csak megijedt - meg én is. Leültem vele az ágyra és vigasztalgattam (kb. 20 cm távolság van a kiságy és az én ágyam között), ő pedig némi hüppögés után indult vissza, ezúttal a saját ágyába, hogy újra borulhasson, mert kell neki az adrenalin...

A múltkor egyébként tökéletesen abszolválta a feladatot, mert erre mentem be a szobájukba, amikor az alvásidő végén röhögcsélést hallottam:

Szóval gondolom, innen az önbizalom, csak sajnos most nem jött össze. Kis Kenyő, kis Kenyő... (Igen, tudom, nemrég itt írásba adtam, hogy lejjebb tesszük a kiságy alját, könyörögtem már az ügy érdekében néhányszor, mert egyedül sajna kevés vagyok hozzá, de eddig még nem történt semmi. Arra gondoltam, megkérem Tetkós egyik haverját vagy rokonát, hogy ők kérjék meg rá, mert akkor rögtön megteszi.) 

A mai nap egyébként már eddig is eredményekben gazdag volt, mert eltörték - jól olvasod - például az állólámpát. Szegény, eddig az ágyam mögött teljesített szolgálatot, de a kis Varog már jó régen rájött, hogy az mekkora poén, ha elborítja, mert nem ér földet, hanem hatalmas csattanással az ő kiságyára zuhan. Millió, hálószobai altatási kísérletem végződött kudarccal úgy, hogy lefeküdtem mellé a nagy ágyra, hogy megszoptatom és alszunk, ő meg négykézlábra pattant, és vigyorogva rohant lámpát borítani. Nemrég már kitört a lámpából az energiatakarékos izzó, ma meg végre letört a lámpabúra vagy micsoda is, és ugyan a másik felével nincs baj, használhatnánk, képtelen vagyok egy ocsmány, megcsonkított lámpát nézni a továbbiakban. Bár, ha jobban meggondoljuk, stílusban remekül passzol a gyerekek által folyton leszaggatott függönyhöz... Na de nem gyötörlek tovább.

Mi volt még... Ja! Felfedeztem a kenyérpirítóban egy műanyag csőrikét (gondolom, Kinder tojásból származik). De legalább nem kenyérpirítás közben. (A kenyérpirítót a konyhapadlón tartom, miután megelégeltem, hogy folyton lerántják a polcról.)

Egyelőre ennyi, ami az ellenséges hordák dúlását illeti, de gyerek még az idő...

*Ezt úgy kell elképzelni, hogy kb. fél másodperc alatt odaértem egyébként az ajtótól a kiságyhoz, de az már késő volt.