Múltkor el akartam dicsekedni, hogy mennyire ügyesen felmászik már mindegyik gyerekem a mászókára a kötélhálón (a képen a jobb oldalon), de másnap már a deszkákon is felmásztak mindhárman, jobbára segítség nélkül (jól van, a Nyúlnál nyilván nem ügy, a korából adódóan). Persze, előfordul, hogy a két kicsi a mászóka két különböző végén mászik, ilyenkor a hozzám közelebbit kapom fel, és rohanok vele a másikhoz. Általában a játszóterezés nálam tölti be leginkább a funkcióját (úgymint levegőn mozgás), mert én minden alkalommal lefutok egy maratont, de nem baj, mert tornázni még mindig nincs időm.

Egyébként a doktornénink azt mondta, ne engedjem őket felmászni (pl. itthon az emeletes ágyra), merthogy baj lehet belőle, hát nem tudom... Baromi büszke vagyok rájuk, amiért ennyire ügyesek (az emeletes ágyra olyan simán másznak fel, mintha csak a folyosón sétálnának), úgyhogy inkább a "nagyon vigyázok, hogy ne menjenek egyszerre", valamint a fent említett ide-oda rohanós módszert alkalmazom. Nehogy már azért ne próbálkozzanak, mert én kevés vagyok...