15 hónap

Ma 15 hónaposak lettek a kiskölykök, és bár nem szeretek puszta adatokat felsorolni, most ez lesz. (Ennek is megvan az előnye. Pl. tök hülyeségnek tartottam feljegyezni a fogak megjelenését meg mindenféle mozgásfejlődési állomásokat - elég volt nekem az utóbbiakkal kapcsolatban a büszkeség, hogy nagyon korán -, így aztán a járás kezdetének időpontját leszámítva fogalmam sincs, hogy mi mikor történt.)

Na szóval ma épp 12-12 foguk van. Zozi még nincs 9 kiló, Mimmó még nincs 10. Ez nagyon kevésnek tűnhet, de ha megnézzük a táplálkozásukat, a mozgásukat, és a rokonságban született babák méreteit, máris lehiggadhatunk, és elfelejthetjük a gyermekvédelmisek riasztására irányuló rövid távú terveinket.

Még szoptatom őket, kb. 4-5-ször napközben (Pesten talán többször), éjjel meg... hát nekem úgy tűnik, húszpercenként keltenek, de valószínűleg fejenként 2-3 alkalomról van szó. Tejen kívül csak vizet isznak, meg vendégségben udvariasságból gyümölcsleveket néha. A rendes étkezések közül a reggeli az, amikor mennyiséget esznek (jaj Istenem, miközben ezt írom, Zozika beszél álmában, és eszméletlenül aranyos), egyébként 3-4 falatnál nem esznek többet (pl. ebéd). Esetleg, ha valamilyen tészta van, mert azt szeretik. Egyébként teljesen változó: van, hogy el vannak ájulva egy főzeléktől, következő alkalommal meg az arcomba köpik (ilyen mondjuk egyszer volt, na - inkább kiveszik a szájukból az ételt, és aprólékos gonddal szétdolgozzák a padlón). Ja, és igen, Pesten a padlón eszünk. Még így is katasztrófa néha, de legalább biztonságos.

Nagyon sok szót mondanak ki félig, de rendesen még csak párat: "mama", "anya" - szóval csak ami fontos. Rengeteg dolgot felismernek és megértenek - olyan érzésem van sokszor, hogy tévedhetetlenek (emlékszem, a Nyúlnál is éreztem ezt).

Mostanában a puszilkodós-simogatós korszakot élik, ámbátor Zozinál még a hajhúzós korszak sem csengett le. Gyakori, hogy két kézzel megragadja Mimmó haját (és egész aranytincseket tép ki), és amikor rászólok, gyors mozdulatokkal simogatni kezdi Mimmót, meg susog is hozzá nagy igyekezettel: "ssss, ssss". Az utóbbi napokban Mimmó megvert néhányunkat, de már épp ideje volt, hogy férfiként kiálljon magáért. A Nyulat mindketten imádják és viszont, meg egymást is - látnod kéne, Olvasó, milyen, amikor mondjuk ébredés után megpillantják egymást!

Zozi szinte csak álmában hagyja abba a mosolygást, mégis őt tartják kevésbé barátságosnak azok, akik először találkoznak velük. Persze, mert Mimmó rögtön elkezd mindenkivel cicálkodni, csilingelőn kacag, meg rázza azt a fehér haját, meg ilyenek, míg Zozi nem adja meg magát azonnal. Az ő barátságát ki kell érdemelni. (De ha valakit nagyon szeret, akkor találkozáskor rögtön beleül az illető ölébe, és akkor le lehet tüdőzni a göndör haja alól jövő babaszagot.)

Magas fordulatszámon pörögnek egész nap, amire szintén kötelességem büszkének lenni, de a fáradtságtól azért nem megy napi 24-ben a lelkes, büszke boldogság.

Annyira csodálatosak! És tudom, ne foglalkozzam ezzel annyit, de egyszerűen nem bírom nem megemlíteni, hogy meseszépek: hogy a nap minden pillanatában öröm rájuk nézni, egyszerűen nem tudnak olyan koszosak lenni, hogy ne gondolnám ezt.

És a leírtakkal nem áll ellentétben az, hogy a fáradtságtól és a magánytól, és igen: FŐLEG Tetkós nemtörődömségétől sokszor idegbajos vagyok. Pedig micsoda életünk lehetne!

Kedves Isten! Nagyon köszönöm őket, és sajnálok mindent, ami a számlámon van.