2014. szeptember 13., szombat

A mai nap viszont csodálatos volt.

Hajnalban Zozi full lázasan kelt, kapott Nurofent, és úgy aludt vissza, hogy közben azt mondogatta: "Mammmammma", majd megfogta a kezemet, és folytatta: "Anyanyanya". Még jó, hogy elolvadtam! Hétkor aztán ébresztőt fújtak, aztán egész estig oda se neki...

Délután a Nyúl nagyon nyűgösen jött el oviból (nem aludt), azonnal haza akart menni, mondván, ő gyűlöli a játszóteret, de végül el tudtam csalogatni egy tőlünk elég távol eső játszótérre, a kedvencemre. Ott soha nincs tömeg, most is csak pár aranyos ember volt ott, és végül négyesben maradtunk. Imádom, hogy fák, templomok, és egy szépséges ház veszik körül, és olyan megnyugtatóan biztonságos az összes játék, hogy ott van lehetőségem a saját tempómban többször is beszívni és kifújni a levegőt, senki sehonnan nem esik le közben.

A gyerekek is boldogok voltak ott, a Nyúl is teljesen. Utána leálltam beszélgetni egy nénivel, akit duplán megkedveltem, mert egyrészt fiatalnak gondolt, másrészt meg félig viccesen megkérdezte, nem akarom-e elcserélni a lakásomat. Sajnos a paraméterek nem stimmeltek, bár az igények igen: neki pont jó lett volna az én lakásom földszinti változatban, nekem meg az övé... ugyanis pont az álomházamban lakik, 100 m2-n...

Hazafelé még találkoztunk pár kedves ismerőssel, a kicsik elaludtak, így Noé még be tudott menni egy másik idegen játszótérre is, majd szokás szerint péksüteményt vettünk hazafelé, és megpróbáltuk sokszor egymás után kimondani, hogy "papsajt", mivel egy csomót láttunk. Te ettél már papsajtot?

Itthon az ikreket ügyesen el tudtam altatni, mindjárt háromszor is egymás után, ugyanis kétszer a Nyúl pont berohant, hogy megnézze, alszanak-e már. Utána viszont olyan palotát építettünk, hogy nem hiszed el.

A kedvenc játszótéren jó sok fotót készítettem. Szerettem volna olyat is, amikor egymás mellett ülnek a gyerekek szépen, mosolyogva, a fb nagyközönség meg olvad, szóval ilyen beállítottat, tudod. Íme:


Ne mondj semmit... :-D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése