Na végül semmit sem játszottunk, mert 5 másodperccel azelőtt, hogy beértünk volna a szobába, Mimmó megint felvonyított, úgyhogy lógott a mellemen, amíg beragasztottunk a Nyúllal pár matricát egy albumba, aztán újra rákezdte az üvöltést, amit már a Nyúl se bírt cérnával, és inkább bevonult a szobájába tévézni. Itt jegyezném meg, hogy a Nyúlnak a mai napon kábé öt boldog perce volt összesen, ami nem sok, viszont elkeserítően, felháborítóan mocskosul kevés. (Kedves Isten, értem én, persze, hogy a halálba akarsz szívatni, de a gyerekeimet miért?)

Na de. Adtam inkább Nurofent a kis vonyítógépnek, és megint, megint, megint a mellemet. (Ma annyiszor szoptattam, hogy a melleim csak a mai napon nyúltak két centit, és bár így szinte egyfolytában be volt tömve valakinek a szája, mégis mindig üvöltött valaki, reggel 6-tól majdnem éjfélig.) Elaludt, letettem, fogat mostam, a Nyulat is felrángattam álmából fogat mosni, majd a fogmosás közepén Mimmó újra felordított, aztán pár másodperc után Zozi is. Na itt kattantam be, amit szégyellek ugyan, de az vesse rám az első követ, akinek ordítottak már a fülébe 18 órán át, és mégis ép maradt az elméje.

Fogtam magam, elmentem tiszta ruháért, majd forró vizet engedtem, és megfürödtem. Jól van, futva, ahogy szoktam, de akkor is durva. Ők közben szünet nélkül üvöltöttek, bár a fürdőbe menet mondtam nekik, hogy hová megyek és megígértem, hogy sietek.

Szegény Zozi taknyosra sírta magát (őt ilyenkor elég lenne felvenni fél percre, és aludna tovább, de most Mimmó folyton felordította). Kivettem őket, aztán kimentem nekik vízért, ők meg persze ordítva rohantak utánam. Aztán Zozika csak elaludt végre, de Mimmó még megörvendeztetett egy kábé 25 perces búcsúüvöltéssel.

Ja, hogy mi a baj? Mimmó fogzik, négyszeresen. Zozika is, de ő méltósággal szokott. Viszont úgy volt vele, hogy ha már úgyse jó ez a nap, biza, belázasodik a múlt heti oltástól. Aztán hatott nála kora este a lázcsillapító, de utána meg úgy felhúzta magát egy pár építőkockán, hogy én még pihehajú göndör tüneményt nem láttam így hisztizni.

És eközben végig a legújabb nagy idegességemen járt az eszem (ami nem Tetkóssal vagy a gyerekeimmel kapcsolatos), pedig szerintem sokkal de sokkal könnyebben viseltem volna mindent. Úgyhogy szerintem egyáltalán nem túlzás, ha holnapra egy gyönyörű, fájdalom- és lázmentes napot kívánok magunknak. Meg úgy 16 óra alvást.