Egyik háromgyerekes barátnőm mondta egyszer, hogy ő imád a wc-n ülni, mert egyedül ott hagyják békén. Itt mi még nem tartunk - ha én mosdóba megyek, népes rajongótáborom természetesen oda is követ. Ami történhet:
1. Túl kicsi a követési távolság, úgyhogy nem tudom már becsukni előttük az ajtót.
- Ha már túl fáradtak és nyűgösek, akkor a nyakamba borulnak, és a fülükbe duruzsolva ölelgetem őket.
- Ha éppen minden rendben, akkor biztos, hogy rárepülnek a felmosóvödörre, amiben ott az előző esti víz. Szotymi feszesen feltartja maga előtt a kezét, a fejét rázza és határozottan közli, hogy "Ble. Bleee", azaz, hogy nem, ő semmi szín alatt nem nyúlna fertőtlenítős vízbe, hiszen tudja, hogy azt nem szabad. Aztán a következő másodpercben vagy megpróbál belenyúlni, vagy nem. Mimmó meg inkább a tettek embere, ő jön, megfogdossa a felmosót, és ha nem vagyok elég ügyes, akkor a vízbe is belenyúl. (Elég ügyes vagyok.)
2. Becsukom előttük az ajtót.
- Odatolnak az ajtó elé egy széket, és felállnak rá.
- Mindenféle dolgokat dugdosnak be az ajtó szellőzőnyílásán. Apró kincseket, játékdarabkákat, szívószálat, stb. Vaaagy elrohannak a konyhába és hozzák az evőeszközöket. Így kell elképzelni:
Látogatóinknak üzenem, hogy ezért nem pakolom már el a szárítóból az evőeszközöket.
Ezen de jót kuncogtam....
VálaszTörlésAmúgy miért marad a felmosó vödörben az előző napi víz? Én öntöm kifele felmosás-száradás után, pont amiatt, amit írtál....
Bercel most tanulta meg, hogy ha wc-n vagyunk, hogy nyomunk, szerinted? Már ha pisilni megyek, akkor is nyög helyettem :-D
Ez is jó lehet :D :D :D
VálaszTörlésAzért marad benne, hogy ha történik valami váratlan, amikor nincs idő vizet engedni (mondjuk kiöntik a kávémat, és el is kezdenének tapicskolni benne), akkor csak elő kelljen kapnom. Aztán este úgyis felmosom rendesen majd.