Toporzék

Akkor most lefektetek néhány szabályt. Kivételesen nem alszom rá egyet, hogy aztán ne írjam le, amint elpárolgott a haragom. Nem érdekel, kihez jut el és az sem, ha valaki nem ért egyet velem.

1. Úgy akartam kezdeni, hogy "Az én lakásomban...", de inkább úgy helyes, hogy "Ahol én is ott vagyok..."

...ne emeld fel a hangodat a gyerekemmel szemben. Biztos lehetsz benne, hogy a helytelen cselekedetet vagy beszédet nem fogom neki szó nélkül hagyni. Nekem ugyanis ez munkaköri kötelességem. (Értsd jól ezt a pontot: nyilván rászólhatsz, ha épp veszélyezteti magát vagy mást, és én nem veszem észre rögtön. És nyilván elmondhatod neki normális hangnemben és hangerővel, ha valami nem tetszik.)

2. SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NE EMELJ KEZET A GYEREKEMRE. Még ijesztgetésként sem.

3. Felnőttként ne szólj be a gyerekemnek, ne kritizáld. Ha valamilyen tulajdonsága vagy tette nem tetszik, azt nekem mondd. Vagy bunkón odavetett mondat helyett vele is megbeszélheted. Mint felnőtt a gyerekkel, tudod.

4. Természetesen jogod van hozzá, hogy ne kedveld a gyerekemet, de tudd, hogy ebben az esetben én sem tudlak kedvelni téged (köcsög).

+1. (Ez nem a mai nap margójára.) Soha, senkinél ne tegyél megjegyzést a rendre és a tisztaságra, pontosabban ezek hiányára még akkor se, ha patkányt látsz átszaladni a szobán. Például: ha bemész egy lakásba, ahol három kicsi gyerek már órák óta az anyja nélkül, kizárólag az apjával (=rendrakásra 90%-ban képtelen, nem megosztható figyelmű egyed) múlatta az időt, akkor a szádat elhagyó "Fú, mi van itt, te úristen!" jellegű mondatok feljogosítanak... pontosabban köteleznek, hogy azonnal elhagyd a helyszínt.

+2. Minél több kicsi gyereke van valakinek, annál nagyobb balgaságra vall, ha képes vagy számonkérni rajta, hogy miért nem szakított időt valamire. (Azért bazmeg, mert nem volt neki.)

Most lehet, hogy bunkó voltam és igazságtalan és túlságosan Bika, de velem is voltak bunkók mostanában, aztán mégis megvagyok.