Pár nappal ezelőtt Szotymi korábban aludt el, mint Mimmó, de egy idő után felsírt. Mi a konyhában voltunk lent (Anyáéknál vagyunk), és amikor meghallottam, rohantam fel hozzá. De Mimmó is felkapta a fejét, és jött ő is Saabbal (ki mással... úgy néz öcsémre, mint valami istenre). Mire felértek, én Szotymit fogtam már, aki még mindig sírt. Mimmó simogatni kezdte a hátát, és a nevét mondogatta olyan hangsúllyal, mintha azt mondaná, hogy "Nyugodj meg naaa, ne sírj", aztán Szotymi fenekére nézett, és eszébe jutott, mi baja lehet a tesójának. Kérdőn nézett rám: "Kakis?" Mondtam neki, hogy nem, aztán ő a biztonság kedvéért megvárta, hogy Szotymi visszaaludjon.

Én annyira imádom.