Most (is) biztos azt hiszed, hogy hülye vagyok, de én annyira tudok örülni, ha eltörik nálunk egy pohár! Igen, mert szerintem a pohár (meg különösen a bögre) is olyan minden háztartásban, mint a plüssállat: biztos, hogy sokkal több van belőle, mint amennyire szükséged lenne. (Ez a plüssállatnál szerintem már egyetlen darab esetén is igaz - gyerekes háztartásban ezt emelhetjük néhánnyal -, de most nem ez a lényeg.) Valószínűleg ha életünk során egyetlen ivóalkalmatosságot se vennénk, akkor is el lennénk látva belőle életünk végéig. De tegye fel a kezét, aki nem kapott még soha bögrét ajándékba! Na ugye.

A fentiek értelmében ma igazán örömmámorban úszhattam volna, ugyanis egy alkalommal, amikor kiszaladtam a mosdóba, Mimmó - aki szerintem küldetésének tekinti, hogy segédeszköz nélkül felmásszon a konyhapultra még kétéves kora előtt - lerántott egy tálcát, amire már épp rápakoltam néhány mosogatnivalót. (Pedig azt gondoltam, eléggé betoltam a falhoz.) Így aztán elbúcsúztunk egy lapostányértól, egy pohártól és egy fekete bögrétől - valamint egy savanyúságos üvegtől, ami meg mondjuk úgyis ripityára tört volna a szelektívben. Amikor megláttam az üvegcserepekkel borított padlót, annyira mégsem voltam boldog, de csak a betegségem miatt nem, meg azért, mert a konyhaajtót nem lehet zárni, így még hosszú percekig álltam ott az ajtót fogva, mert a kicsiknek feltett szándékuk volt végigsétálni a romokon. Aztán valahogy csak elfelejtették. Később visszamentem Mimmóval a tett színhelyére, és nagyon boldogan (és igazán hatékonyan!) segített összesöpörni.

Egyébként ilyen esetekben nincs hiány szerencsére, Anyukáméknál egy hét alatt 3 pohár tört el, mondjuk a háromból egyik esetben nem volt benne a kezünk.

Itthon inkább a féldecis poharakra specializálódtunk, azokból mindig elő van véve néhány, mivel abból szeretnek vizet inni (amióta azt mondjuk, hogy "sört", azóta mintha még többet is innának). Legutóbb éppen én sodortam le egyet a konyhapultról. A csörömpölésre a nappaliból pár másodperc alatt meg is érkeztek a kis katasztrófaturisták, én pedig villámsebességgel takarítottam össze - úgy hittem, az összes darabot. Aztán térültem-fordultam... és halálra rémültem, amikor megláttam Szotymit. A kisasszony tágra nyitott szájában ugyanis egy hatalmas, íves üvegdarab volt, méghozzá beszorulva a két fogsora közé. Nagyon nehezen tudtam kivenni, közben végig imádkoztam, hogy ne törjön ketté az üveg, ne szálljon bele a torkába, mit tudom én... Á, nagyon durva volt.