Múlt héten, az utolsó napok egyikén valamiért azt mondtam Mimmónak: "Mimmó, de rossz kutya vagy te!" Mire felvilágosított: "Cica vagyok."

Amúgy a - szerintem - szédületes beszédfejlődésük itt Anyáéknál is folytatódik.  Rájöttem például, hogy a karmánk építésének egyik legegyszerűbb módja, ha a szomszéd tyúkjait etetjük, különösen azt a szerencsétlen kis kopaszt, akit a többiek bántanak (ő az én tyúk-megfelelőm, bár engem csak a hátam mögött, és virtuálisan, és azt is leszarom). Úgyhogy az én kicsikéim már reggel, pizsamában, mezítláb (!) rohannak ki, hogy nézzék és etessék a tyúkokat, Mimmó például "Én is dobálok füvet!"-felkiáltással.

És ha ez nem lenne elég, este részletesen, mondatokban elmeséli Anyának, hogy mivel etette meg a tyúkokat, hogyan, meg minden effélét.

Ma volt egy (vagy végül is több) jelenet, amikor kedvem lett volna bőgni. Átjött édesapám. A Nyúl szeme felcsillant, a szokásos pörgős stílusában körbeugrándozta, hogy mikor mehetünk át hozzájuk, meg a szomszédjukban lakó kisfiúhoz, hogy ugye most... És folyamatosan lepattant róla, hogy hát, most meg holnap meg a héten stb. ezért nem jó, meg azért... Szóval először itt bőgtem majdnem, mert a Nyúl amúgy is sokkal boldogabb életet és milliószor több figyelmet érdemelne, mint amennyit kap, és nagyon várta már Apát, mert vele nagyon tud férfidolgokról beszélgetni, autókról, szerelésről, ilyesmiről.

Aztán Apa már indult volna, de a kocsitól még visszafordult, hogy odaadjon a Nyúlnak egy szuper játékot, amit ugyan nem most akart neki odaadni, de már nem bírta ki :-) És akkor a kicsik elkezdtek hisztizni, hogy nekik is kell, vagyis inkább Szotymika hisztizett, mint egy valamirevaló nő ugyebár. Mimmó reménykedve állt, két kis kezével a kerítés léceit fogva bámult ki egy lyukon az autó felé, és azt mondogatta, hogy "Kapok én is! Kapok én is!" És akkor azt hittem, megszakad a szívem.

Persze mondtam nekik, hogy játszhatnak a Nyúléval, Apa sajnálkozott, hogy miért nem jutott eszébe nekik is hozni valamit, én pedig minden érzésemmel ellentétesen udvariaskodtam, hogy á, dehogy, nem kell, úgyse érdekli őket sokáig.

Az a helyzet, hogy eddig az esetig még nekem sem tűnt ennyire fontosnak ez a három ajándékos dolog, pedig Tetkós is sokszor vesz valamit a Nyúlnak, amikor bevásárolni mennek, mindig csak neki, és mindig van belőle hiszti is. Mégsem állt így össze. Most esett csak le, hogy már a kicsik is elég nagyok...

És igen, ha a sok játék meg mindenféle apró szirszar elborítja is a lakást pár évig, mostantól akkor is muszáj lesz hármasával beszerezni a dolgokat. (Ez nem jelenti azt, hogy ha egyvalakit valamiért ünneplünk, a többiek is ugyanakkora ajándékot kapnak majd! Meg azt sem, hogy valahányszor kitesszük a lábunkat, beszerzünk három valamit. Épp ellenkezőleg: a hármas vásárlás szükségessége miatt talán kevesebb lesz a fölösleges, "csak úgy" ajándékozás.)