Most, hogy Anyáéknál vagyunk, sokkal boldogabb mindenki (nem Anyáék, te! A gyerekek meg én! :D), bár a Nyúlra még itt is kevés időm jut. De csinálunk ilyen közös programokat, hogyaszongya eljön Dzidzével meg velem a szomszéd faluba szoliba, meg ilyesmi... Gondoltam, ha élvezni nem is élvezi, mindenképpen pozitív, hogy nem a tévé előtt ül addig.

Tegnap is voltunk, és alig indultunk el, megint vérezni kezdett az orra, de valami nagyon durván. Részletezni nem fogom, de amikor kiszálltunk a kocsiból, úgy nézett ki, mintha puszta kézzel tépett volna szét valakit. Nem érezte rosszul magát, nem szédült, semmi baja nem volt, én mégis ideges lettem. Már azt hittem, vége ennek. Volt egy időszak, amikor folyton vérzett az orra, egyszer az oviból is felhívtak, én meg elbőgtem magam, mert rögtön a BK jutott eszembe, ahol Peti leukémiájának egyetlen tünetét a gyakori orrvérzés jelentette, és jól van, lehet hülyézni, de orvos nem vagyok, anya meg igen. Akkor Tetkós elvitte a dokinénihez, aki azt mondta, gyenge az orrnyálkahártyája, kenegessük vazelinnel. Így is lett, aztán mostanában párszor megint vérzett neki, mindig erősen, de nem napi szinten. Persze az egész rokonság elkezdett sápítozni, hogy úristen, orvoshoz kéne vinni, ami 1. az én agyamban is megfordult, 2. elég idegesítő most, amikor mindenki tudja, hogy még több, mint egy hétig itt leszünk.

Lehet, hogy a nagy melegtől van? Azon gondolkodtam, hogy talán a meleget ő sokkal nehezebben viseli, mint mások, hiszen mindig nagyon le van vetkőzve, ő már rég rövidben van, amikor mi még hosszúban, stb. Szóval arra gondoltam, talán a nagy meleggel lehet összefüggésben, de mindegy, a végére fogunk járni, vállalva, hogy Tetkós megint vágja a pofákat, hogy neki a családra kell pazarolni az idejét, amikor pedig mennyi dolga van.

Egyébként kicsi koromban nekem is gyakran vérzett az orrom, mondjuk nekem általában pofontól. Jól van, ő meg sokat piszkálja az orrát (bocs, hogy ezzel égetlek, Nyúl!), de van, amikor hozzá sem ér.

Na de elég erről ennyit. Kiírtam magamból, most már csak megnyugszom a hátralévő másfél hétre.

Egyik este elalvás előtt átöleltem, és azt mondtam neki, hogy ő az én legcsodálatosabb hatéves fiam. "És a legálmosabb is", felelte.

Ma meg, amikor az ikrek már rég ébren voltak, felszaladtam mellé az ágyba, átöleltem, mert láttam, hogy pont ébredezik, és nagy boldogan újságoltam neki: "Képzeld, lett egy kiscicánk! Odakint van Mimmóval!" Ő meg nagyot nyújtózott, aztán azt kérdezte: "És ezt a fenti kiscicát betakarnád?"

Azt akarom, hogy csodálatos nyara legyen neki is, a lehető legtöbb mozgással és újdonsággal, és a lehető legkevesebb Cartoon Networkkel meg számítógépen nézett Mr. Beannel (itt itthon nincs Boomerang, ami eggyel szelídebb változata a mesecsatornáknak, de azt meg azért nem szeretem, mert annyi jó mese van rajta, hogy még én is tökéletesen megértem, ha ottragad előtte. A CN viszont rettenetes és undorító, egyszerűen senkinek se való szerintem.) Tegnap például kiparancsoltam délelőtt, hogy tapicskoljon a sárban a testvéreivel, na, erre nem volt hajlandó, de este a nagy égszakadás-földindulás után már szívesen ugrált ő is a tócsákban. Halleluja.