Gyerekek pszi-képességei

Az agykontrollosok tudják, hogy míg a szubjektív üzenetküldés felnőtt címzett esetén csak akkor működik, ha az illető alszik, kisgyerekeknek bármikor üzenhetünk, hozzájuk azonnal eljut. Még mindig nem volt időm elővenni és elolvasni Paulinyi Tamásnak a gyerekek pszi-képességeiről szóló cikksorozatát (de a szabadságos papíromat sem volt még időm előkeresni, pedig már időszerű lenne), így az egyszerűség kedvéért mindig csodaként tekintek az olyan esetekre, amikor tisztán és azonnal visszamondják a gondolataimat. 

Pár napja ránéztem a Nyúl talpán lévő anyajegyre, és arra gondoltam, hogy amikor viszem a hatéves vizsgálatra, megbeszélem a doktornéninkkel, hogy mi legyen vele. Aztán valamikor később a nap folyamán Mimmót szeretgettem és a talpát puszilgattam éppen, amikor erről bevillant újra a gondolat, hogy a Nyúl talpát meg kell majd mutatnom a doktornéninek. És ekkor Mimmó megszólalt: "Doktornéni?"

Ugyanezen a napon történt, hogy mosogatás közben le akartam foglalni Szotymit, aki ott nyafogott mellettem, így odaadtam neki a mosogató mellett gyűjtögetett műanyag kupakokat, hogy pakolgassa addig. A mosogatóhoz visszafordulva rápillantottam egy kis súrolókefére, amit még a Nyúl vett a Jyskben egyszer, amikor kicsi volt. Elmosolyodtam, amikor eszembe jutott, hogyan próbáltam meg lebeszélni, hogy fiú létére pont rózsaszín kefét vegyen. Aztán amikor a bölcsiben egyszer ajándékot kaptak, és mindenkinek választania kellett egy kis lepkét, ő akkor is pont rózsaszínt választott... Itt tartottam a gondolataimban, amikor Szotymi megállt mellettem, nézett a szép, kerek szemeivel és azt mondta: "Rózsaszín." Szotymi ismeri a színeket. Nem volt rózsaszín a kupakok között, és ő onnan a kefét se láthatta.

Mások számára ez ostobaságnak tűnhet, ráadásul sokszor ennél sokkal megdöbbentőbb esetek is vannak (pl. volt, hogy gondoltam az egyik szekrényre, hogy oda kéne menni kivenni belőle valamit, de nem esik jól, és akkor az egyik felállt, odament és kivette - de persze mindig elfelejtem, ha nem írom le azonnal), nekem viszont teljesen egyértelmű, hogy hallják a gondolataimat. Nem, nem gondolom, hogy ők ilyen különlegesek, mert szerintem minden kisgyerek az. És gyanítom azt is, hogy ennek a képességnek nem lenne szükségszerű elvesznie az idő múlásával.

Nem biztos, hogy ehhez a témához tartozik, de attól viszont kivert a víz a héten, amikor Mimmó ragyogó mosollyal odaköszönt a konyhaajtóban valakinek, akit én nem láttam... (Akik régen is olvastak már, talán emlékeznek még a Nyúl Tengeri bácsijára, aki - most jut eszembe - szintén a konyhaajtóban volt a nagyobb fiam szerint, és azt ígérte neki, hogy elvisz engem, de ne féljek, nem sötétben. Köszi.)