2015. augusztus 8., szombat

Amióta a kicsik egyik napról a másikra szobatiszták lettek (nyugi, egyelőre még csak itthon), azóta a lakásban folyton pisis valami, ugyanis Szotymi minden alkalommal büszkén elviszi a bilit megmutatni mindenkinek, aki a lakásban tartózkodik. Ma éppen én borítottam rá szegényre, mert rosszul nyúltam érte, ááá (azt ugyanis szerencsére hamar elfogadta, hogy a bilit csak anyukák és apukák boríthatják ki - ámbátor apukák nemigen szokták, miután ők általában semmit se szoktak, amit otthon kell csinálni és munkaszámba megy, de ez köztünk maradjon).

Jó, az első sor állítása talán túlzás, annyi történt, hogy az ikrek nem tűrik meg magukon többé a nedves pelenkát, és ha már úgyis odaállított valaki egy bilit a folyosóra, akkor használják (olyan 95%-os gyakorisággal, mert néha azért még megtréfálnak azzal, hogy lepisilnek a padlóra valahonnan, ahonnan szép ívet tud leírni). És szólnak is, vagy előtte, vagy utána büszkén. Én pedig megdicsérem őket, szintén büszkén, hiszen ez szorgalmi feladat, senki sem kérte vagy várta el tőlük. Én nagyvonalúan a bölcsire hagytam volna a dolog nagyját, mármint a "nevelés" részét, ha addig nem jön meg hozzá a kedvük, de aztán az váratlanul megjött.

Egyébként is a hideg ráz mindenféle "nevelés" meg "szoktatás" hallatán, mert azt az érzést kelti mindkét szó bennem, hogy a gyereket énnekem most különböző eszközökkel valami felé kell terelnem, amit ő magától (még) nem akar. És ezzel együtt olyan elvárásokat támasztani vele szemben, amelyeknek ő még nem bír (helló, nem "nem akar", hanem "nem bír") megfelelni. Ráadásul legtöbbször fölösleges a dolog, mert ha megvárjuk, míg magától akarja majd csinálni (míg képes lesz rá és lesz motivációja azon kívül is, hogy anyuci el akar már vele dicsekedni az ismerősöknek nagyon), akkor csinálni is fogja.

Őszintén szólva még abban sem vagyok biztos, hogy a hároméveseket és szüleiket annyira szorongatni kéne ezzel az elvárással, hogy oviba csak az mehet, aki már szobatiszta. És ha két hónappal később lesz az? Ki milyen jogon várja el valaki másnak a gyerekétől, hogy a saját tempójától gyorsabban szokjon le a pelenkáról?  Ne már.

Ide, a felesleges siettetésekhez sorolom egyébként a elválasztást is. Igaz, hogy néha (98%-ban) már rosszul vagyok a szoptatástól és olyankor nem is vagyok túl kedves és ááá, de valahogy nem gondolom, hogy ha egyébként a feltételek megvannak, akkor jogom lenne megszabni a gyerekeknek, hogy meddig szopizhatnak (micsoda egy ocsmány szó ez basszus, de hát a "szopás"-t egyszerűen nem merem használni).

A kedvenc erőlködésem (mármint nem az enyém) viszont nem más, mint a pohárra szoktatás. Hogy bazmeg - laikusoknak mondom - a cumisüveg az okosok szerint ördögtől való, a varázsitató és társai meg egyenesen okkult dolgok és jobb tőlük távol maradni, mert öregem ezek megbűvölik a gyereket és akkor aztán majd tördelheted a kezedet, hogy az érettségi bankettjén is csőrös pohárból issza a Tequilát. Mert akkor már késő lesz. Éppen ezért megmondom, mit kell csinálni: fogod a babát, lehetőleg még a születése napján, ha mondjuk aznap épp kánikula van (mert amúgy ugye csak anyatejet 4 hónapig és csak mellből, különben szaranya leszel és elkárhozol) és elkezded pohárból itatni. Hogy szokja. És hamar megtanulja. (A cumisüveget meg elrakod, hátha egyszer lesznek majd kiskecskéitek, akiket nem akar szoptatni az anyjuk, nekik majd jó lesz.) Csak nekem tűnik agyrémnek, hogy a kezdetektől hülye pohárral kell cseszegetni a gyereket, csak azért, mert a kényelmes és egyszerű megoldás az okosok szerint túl kényelmes és túl egyszerű? 

Na mindegy, szóval én nem voltam hajlandó ezekből nagy ügyet csinálni. OK, biztosan azért is, mert lusta vagyok és képtelen a következetességre, de főleg azért, mert már tudom, hogy a gyerekek nem hülyék. És ha káromkodni meg tudnak tanulni úgy, hogy másokat utánoznak, akkor inni és pisilni is tudni fognak úgy, ahogy a többiek.  Akkor, amikor itt lesz az ideje. Most, úgy látszik, itt van. Nagyon büszke vagyok. 

Bár azt nem értem, hogy a ruhásszekrény aljába miért kellett...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése