Kiskunmajsán vagyunk (vagyis voltunk másfél hete, amikor ezt a bejegyzést elkezdtem írni - mit szólsz, micsoda helyekre eljutunk amúgy). Épp jövünk kifelé a fürdőből a kocsihoz, és persze, ha az egyik kicsi fogatja magát, akkor a másik is, így hát két gyerekkel a kezemben botorkálok a fűben. Mindketten az arcom elé hajolnak, teljesen eltakarva a kilátást.
LCD: "Gyerekek, kicsit dőljetek hátra, nem látok tőletek semmit!"
Mimmó: "Sötét van, azért nem látsz."
***
A múltkor elénekeltem nekik néhány tucatszor a "Hull a szilva a fáról" kezdetű népdalt, mert akkor épp azt imádták. Szotymi egy alkalommal nagy lelkesen megkérdezte: "Anya, veszünk majd kukoricadercét?" (Hát persze, drágám, miért is ne, hiszen az az egyetlen, ami még nincs ebben a lakásban.) De Mimmó férfimódra azonnal lelohasztotta a lelkesedését, mert azzal az igazi "hülyevagyte?"-hangsúllyal felvilágosította: "De hát olyat nem is lehet venni!"
Jaj, a hull a szilva itt is sláger volt, de sosem kérdezték a kukoricadercét...
VálaszTörlésViszont most nálunk menő a legyen hó, a jégvarázsból, Berci is már énekelgeti úton-útfélen, közben aki hallja, az meg ki van akadva, hogy ne, ne legyen hó....
Bende meg néha félreértelmezi a szöveget, aztán leáll velem vitatkozni, hogy a sorsfordító az nem is az a szövegben....