Köszönöm

A kicsik azt az eszméletlenül cuki szokást vették fel, hogy mindent megköszönnek.

Például nagyon kell vigyázni nálunk az ablaknyitogatással, mert amint észrevesznek egy nyitott ablakot, rohannak oda kukucskálni. A hálószobában emiatt például csak akkor nyitom ki, amikor ők nincsenek ott (vagy bezárom az ajtót, de már ez sem működik, mert azt hiszem, el tudják fordítani a kulcsot), hisz az ágyról simán ki tudnának mászni. A múltkor viszont annyira nagy volt a hőség, hogy Mimmó addig könyörgött, hogy nyissam ki az ablakot, míg kötélnek álltam, egy feltétellel: szépen lefekszik mellém az ágyba, és úgy olvasunk, nem állunk az ablakba. Így is lett, és egyszer csak boldogan felsóhajtott: "Anya, köszönöm szépen, hogy kinyitottad az ablakot. Most nagyon jó nekem!"

Vagy például amikor veszek nekik valamit (khm... elég gyakran... nyugi, nem fölösleges, hülye ajándékokról van szó, hanem ruhákról), akkor mondjuk másnap eszükbe jut, és egyszer csak boldogan felkacagnak: "Anya, köszönöm, hogy vettél nekem ...t!" Ennivaló pici szerelmeim...