A múltkor - az utolsó pesti esténken - Szotymi a focipálya körüli fal tetején egyensúlyozva járkált fel s alá, én meg fogtam a kezét, ha kellett (nem nagyon kellett, igazi balerina). Addig a kisfiúk fociztak, de ahogy sötétedett, kezdtek beszivárogni a pályára a nagyobb fiúk (és így lassacskán kitúrni a kicsiket onnan, ahogy mindig). Egyszer odarúgták hozzánk a labdát, és az egyik, tizenhat-tizennyolc éves gyerek futott oda hozzánk érte. Amikor elment, Szotymival összenéztünk, ő pedig elismerően megjegyezte: "Milyen szép fiúk vannak, nem?"

Annyira csaj...