Ma leírtam Szotymi nevét aszfaltkrétával a betonra.
"Óóó... én több betűből akarok állni!"
:-D
Viszont. Imádunk együtt ugrálni a trambulinban. Ha majd a boldog pillanataimat kell felidéznem öregen, az biztosan közöttük lesz, amint egymás kezét fogva, nevetve ugrálunk a napsütésben. Annyira aranyosan tud kacagni! Remélem, ő is emlékezni fog ezekre a közös percekre. Ő a legcsodálatosabb kislány, akit ismerek. A picike kezű, cingár, kócos boszorkány (aki egyike azon keveseknek, akik szeretnek).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése