2019. március 30., szombat

Szotymi tegnap óta egyfolytában kontyokat teker magának. Nagyon szépeket. Azt mondja, egy csoporttársa anyjától tanulta, pontosabban meglátta a csoporttársa haját, és megpróbálta ő is megcsinálni úgy. Elég ügyes.

Reggel magától öltözött fel. Lassan kicsi lesz rá ez a harisnya, és a pár hónapja kapott ruhájának a dereka is mintha följebb lenne kicsit az ő derekánál.

A héten már a fogorvosnál is rendesen viselkedett... nagyjából. Úgy értem, csak néhány másodpercig kapaszkodott belém erősen, összezárt szájjal természetesen. (De az ottlétünknek mégsem ez volt a legfontosabb mozzanata számomra, hanem, hogy emlékeztek ránk, az összes gyerekre is név szerint, ahh... OK, nagyjából kéthavonta járunk, de akkor is, olyan boldog lettem.)

Pár hete feltettem róla egy fotót Instagramra, és E. utána azt mondta, nem is meséltem, hogy van egy felnőtt lányom.

Csak tudnám, mikor nőtt így meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése