LCD: "Kimennél a konyhába és megnéznéd a sütőn, hogy mennyi az idő?"

Mimmó (kimegy, visszajön): "Ezer!"

LCD: "?... Jaaa, 10:00, köszönöm, kicsikém!"

Keddre időpontom volt egy dokihoz, és tiszta szerencse, hogy Mimmó pont azelőtti éjszaka produkált egy óriási, kruppos köhögőrohamot, és így meg tudtam oldani, hogy egy napig ne menjen oviba. Plusz azt is, hogy legyen egy anya-fia napunk, mert az ikrek kezdték sérelmezni, hogy a Nyúllal szoktam ilyet csinálni (legutóbb szombaton volt ilyen), velük meg nem. Mondjuk sajnos pont Szotymi akart jobban anyás napot, meg azért is könyörög már hetek óta, hogy úszásra majd kísérjem el őket egyszer (mindig mehet velük egy-két szülő kísérőnek), szóval ebből a szempontból viszont rosszul jött ki a dolog. Nagyjából meg tudtam magyarázni neki, hogy a táncóra miatt amúgy is ott kell lennie keddenként, de azért nagyon elkeseredett, és délután extrán nyűgös volt otthon. Megígértem neki, hogy szombaton csinálunk anya-lánya napot, de Tetkós szerint az nem igazságos, mert pont az oviból lógás a lényeg. Jogos.

Na de Mimmóval attól még jól alakult a nap. Nyugiban megreggeliztünk - eddig fel se tűnt, milyen sokat eszik -, aztán kézenfogva elsétáltunk a dokihoz az én csinos fiammal. Onnan 2 mondat után elküldtek, merthogy rossz rendelésre kaptam időpontot ÉS VETTEM KI SZABADSÁGOT -, de a kartonozóban a néni gyorsan nézett nekem új időpontot JÚLIUS 3-RA, meg azt mondta, hogy szerinte reklamáljak telefonon a szakrendelésen. De akkorra ez már mind másodlagos volt, mert a fiam könyörgött, hogy sürgősen együnk a Kökiben, mert éhes.

Így is lett, mert az ilyen napokon igyekszem teljesíteni a delikvens minden kívánságát. Mondjuk metrózás ezúttal sem volt (csak buszoztunk), viszont jártunk a Köki tetején a játszótéren, kapott új focicipőt meg apró meglepiket (állandóan a Nyúlnak akart vásárolni, mert őt szereti a legjobban), aztán otthon játszhatott a Fortnite-tal, ami hétfőtől csütörtökig tabu. Mostanában ugyanis úgy rákattantak a Nyúllal, hogy gyakorlatilag semmi másról nem tudnak beszélni, és ha egyszer kivágom a tévét az ablakon, az biztos emiatt lesz, de hagyjuk is ezt most. Szóval alapból csak péntek-vasárnap játszhatnak, de néha kivételt teszünk... ok, néhányszor engedtem, hogy mondjuk fél 7ig játsszanak hétköznap, de szinte mindig visszaéltek vele.

Hazafelé megkérdeztem, hogy jó napja van-e, és azt mondta, hogy ez a legjobb. Annyira cukik, amikor anyás nap van, mindig ezt mondják.

Szóval otthon leült a tévé elé, én meg a biztonság kedvéért rápillantottam a fotóra, hogy tutira 17:30-ra kell-e fogadóórára mennem, így megtudtam, hogy nem, 17:00-ra, szóval megint hagytam egy épp megmelegített kávét a mikróban, és elrohantam a Nyúlért. Ez volt az első alkalom, hogy Mimmó egyedül maradt itthon pár percet. A lelkére kötöttem, hogy se a szekrényre ne másszon fel, se az ablakba, de valójában tudtam, hogy órákig is képes a képernyőre meredve ülni, ami egyrészt borzasztó, igen, másrészt viszont most nagy segítségemre volt.

Elrohantam a Nyúlért, de hazakísérni már nem volt időm, így adtam neki kulcsot, és elindultam a másik irányba. Persze nézegettem hátra elég sűrűn... azonnal felhívott, amikor hazaért, és megnyugodtam. A fogadóórán csupa jó dolgot mondtak az ikrekről, nagyon tetszett. El se akartam hinni igazából, és azon gondolkodtam, hogy most tényleg ennyire csodásak a gyerekeim, vagy csak tudják az óvónénik, hogy nagyon sértődős vagyok és úgy vannak vele, hogy jobb a békesség... de aztán arra jutottam, hogy ez hülyeség, hát látom én is, hogy igen, csodálatos gyerekeim vannak.