A Nyúlnak az volt a házi feladata pár nappal ezelőtt, hogy írjon össze kérdéseket egy riporthoz, sőt, készítse is el a riportot valakivel. Mivel én voltam az egyetlen felnőtt, akivel találkozik másnapig (...), eléggé adta magát, hogy ki legyen az alany, már csak a téma volt kérdés. Én felvetettem, hogy esetleg beszélhetnénk a metál különböző válfajairól, meg a közös kedvenc zenekarainkról, de ezt nem akarta.
Nyúl: "Ha szeretnéd, beszélhetünk arról, hogy milyen háromgyerekes anyukának lenni... tényleg, milyen?"
Akkorra már kiordítottam a lelkemet aznapra, így a zsigerből jövő válasz az lett volna, hogy "hihetetlenül, elképesztően nagy szívás így egyedül...", de azt csak úgy motyogtam, mivel két csillogó szempár várta a választ (a Nyúl mellett Szotymika is), amitől rögtön elolvadtam. Szóval hangosan azt feleltem inkább: "hű, hát azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen tökéletes, okos és gyönyörű gyerekeim vannak..."
Ez tetszett nekik, mosolyogtak.
"Én is szerencsés vagyok - mondta a Nyúl ("igen, igen, mondjad csak, csillagom... Hát hogy lehetsz ennyire kedves fiú létedre, teee...") - mert D. az unokatesóm. És mindenki szerencsés, aki őt ismeri!"
"Én is szerencsés vagyok! - kukorékolta Szotymika - Mert nekem meg Zs. az unokatesóm. És..."
...
...
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése